Az ELTE leendő rektora: Mi vagyunk a legutolsók, akik Schmidt Mária ötleteit próbálnák végrehajtani

2024 novemberében meglepetésként érte a HUN-REN Magyar Kutatási Hálózathoz tartozó intézeteket egy törvénytervezet, ami drasztikusan átalakítaná a hálózat működését. A tervezet első változata nagy felháborodást keltett, a kutatók szerint a kutatóhálózat és a tudományos szabadság jövője került veszélybe. Az átalakításról szóló tervet aztán a kutatóintézetek vezetőivel is megtárgyalták, és az általuk javasolt változtatásokkal végül elfogadták, majd az MTA is beleegyezett, hogy eladja a kormánynak az ingatlanvagyonát, amiben a kutatóintézetek nagy része dolgozott.

A kutatóhálózat sorsa finoman szólva is hányattatott: 2019-ben elcsatolták a Magyar Tudományos Akadémiától, és az Eötvös Loránd Kutatási Hálózatba (ELKH) tömörítették; 2020-ban a hálózat dolgozóit megfosztották a közalkalmazotti státuszuktól, majd 2021-ben több intézetet átalakítottak. Az ELKH elnöke 2023. májusától Gulyás Balázs lett, a hálózatot pedig szeptembertől Magyar Kutatási Hálózattá (HUN-REN) nevezték át. Néhány hónap múlva elindult egy többkörös, széles körű átvilágítás az intézetek működéséről.

A tavalyi nagy átalakítás után most ismét változás állt be a HUN-REN-nél: nagyon úgy néz ki, hogy négy humán- és társadalomtudományi kutatóközpontot az ELTE-hez csatolnak, ezt a HUN-REN és a kormány már elfogadta, még az ELTE van hátra azzal, hogy a szenátus meg is szavazza az átvételt. A folyamattal szemben széles körű a tiltakozás, a kutatócsoportok dolgozói, az ELTE polgárai, az Akadémiai Dolgozók Fóruma, a Lendület- és ERC-kutatócsoport-vezetői is elmondták a véleményüket, és petíció is indult az átalakítás ellen.

Darázs Lénárd, az ELTE augusztus elsejével hivatalba lépő új rektora szerint alaptalanok az aggodalmak, az ELTE nem bekebelezni, hanem megmenteni szeretné a kutatóintézeteket. A leendő rektor a Telexnek adott interjút először a témában.

El tudná mondani, hogyan zajlott a folyamat? Honnan indult maga az ötlet, hogy ezeket a kutatóközpontokat az ELTE magához vegye?

Többször megjelent a sajtóban, hogy ez egy ad hoc jellegű kezdeményezés volt. Fontos azonban látni, hogy az Eötvös Loránd Tudományegyetemnek több évtizedes kapcsolata van a Magyar Tudományos Akadémiával. Akkor is nagyon szoros volt ez a kapcsolat, amikor az akadémiai kutatóhálózat még ott működött, és később is, amikor a HUN-REN-en belül lett elhelyezve a kutatóhálózat. Ezért az, hogy tárgyalunk a HUN-REN-nel, és hogy a kutatóhálózat vezetése és az ELTE vezetése között folyamatos interakció és szoros kapcsolat van, a világ legtermészetesebb dolga. Az is tény, hogy amióta elcsatolták az Akadémiától ezt a hálózatot, gyakorlatilag attól a pillanattól kezdve téma volt, hogy egyben maradjon-e, vagy sem. Több egyetem többször is bejelentkezett az egyes intézetekre.

Már a rektorválasztás során is benne volt a programomban, hogy szoros együttműködést szeretnék a HUN-REN-nel kialakítani. Látszott az a sok bizonytalanság is, ami a múlt években történt: új törvény született, új struktúrába állt át a hálózat, megtörtént a nemzetközi átvilágítás, felmerült hogy a kutatóhálózat a STEM-re korlátozódva fejlődik tovább. Olyan indikátorrendszert építettek fel a HUN-REN-en belül, ami egyébként nyilvános szakpolitikai döntés volt, és az elképzelés az volt, hogy a HUN-REN-t elsődlegesen egy természet- és élettudományi, valamint orvostudományi kutatóközpontnak állítják fel.

Ebben a folyamatban a humán- és társadalomtudományi kutatóközpontoknak a sorsa soha nem volt teljesen megnyugtató. A szakpolitikai fejlesztési irányba úgy tűnt, hogy nem akarják és nem tudják őket beállítani. Felmerült tehát a kérdés, hogy mi legyen a négy kutatóközponttal. Voltak „horrorváltozatok”, mint például hogy szétdarabolják és olyan egyetemekhez csatolják őket, amelyek bejelentkeznek erre. De megjelent ez a szerintem európaibb megoldás is, hogy a négy kutatóközpontot egyben tartva, azok az ELTE-hez kerüljenek. Egy ilyen döntés mögött ott van az az érv is, hogy mivel az ELTE-n humán és társadalomtudományi kiválóság van, ezért az érintett kutatóközpontokkal egy ilyen szervezeti együttműködés egyáltalán nem lenne ördöngösség.

Ezek voltak nagyjából az előzmények. Nyilvánvalóan egy ilyen folyamat úgy működik, hogy a befogadó ELTE-nek kell egy erre vonatkozó kezdeményezéssel élni. De azt senki nem gondolhatja komolyan, hogy egy állami fenntartásban álló egyetem nem kommunikál a saját fenntartójával egy ilyen döntés előtt. Ugyanakkor fontos azt látni, hogy egyelőre végleges döntés nem született a mi oldalunkról, csak a HUN-REN részéről. A kérdés szerintem az, hogy ha már ez a konstrukció kialakulófélben van, tehát kiszervezik, átadják a kutatóközpontokat, akkor mi az egyetem helyes magatartása egy ilyen helyzetben. Lehet tiltakozni persze, de a tiltakozással az a baj, hogy ha jogilag nézzük, sajnos a fenntartónak a felsőoktatási törvény alapján lényegében minden joga megvan arra, hogy egy tollvonással beleírja az alapító okiratba: ez a négy kutatóközpont az ELTE-hez kerül. Vagy egy másik lehetőség, hogy próbáljunk meg kooperálni, viszont ebben a folyamatban határozzunk meg egy olyan feltételrendszert, ami ezt a helyzetet jól kezeli, előremutató mind a kutatóknak, mind az egyetemnek. Ez a döntés született meg valójában, hogy ha az intézetek hozzánk jönnek, akkor mi felvázolunk egy elég összetett feltételrendszert, ami első látásra szokatlannak tűnhet. Ráadásul ezek konjunktív feltételek, tehát ha bármelyik hiányzik, akkor nem valósul meg a folyamat.

Soha nem titkoltam, hogy ez egy augusztus utáni fejlesztési koncepció. Azért nem történt meg még az integráció, mert most jön be az egyetem döntési pozíciójából adódó mozgástere. Itt a szenátus, az egyetemvezetők, a hallgatók, tehát mindenki, aki az egyetemi autonómia szervezeti rendjében tud mozogni, véleményt nyilváníthat. Korábban nem tudtuk miről tájékoztatni a közvéleményt, de miután ez a konjunktív feltételekből álló konstrukció összeállt és azt a HUN-REN elfogadta, megjött a lehetőség a tájékoztatásra.

Ezeket a feltételeket ki állította össze? Csak ön, vagy vett részt más is a folyamatban?

Az egyetem biztonsága és a józan ész alapján állnak össze. Ezek nem részletekbe menő szabályok, hanem sarokpontok. Az egyik az, hogy mi az a szervezeti forma, ahogy az átvételt el tudjuk ezt képzelni. A központok önálló jogi személyként kerülnének be az egyetemre, ami rendkívül fontos a jogi konstrukció megértése miatt. Az ELTE maga egy jogi személy, de jelenlegi szervezeti egységei nem különálló jogi személyek, hanem a nagy jogi személynek a részei.

Született egy felsőoktatási törvénymódosítás, amit lehetővé teszi, hogy a költségvetési szervek, így az egyetem is, a szervezeten belül önálló belső jogi személyeket hozzon létre. Ez egy nagyon furcsa, de létező jogi konstrukció. Eszerint négy önálló jogi személyt hozna létre az ELTE szenátusa, ebbe olvadnak bele a kutatóközpontok úgy, hogy megtartják saját önálló jogi személyiségüket, és általános jogutódjai lesznek a kutatóközpontoknak. Ez azt jelenti, hogy minden jog, minden kötelezettség, minden használati jog, kutatási együttműködés, adat, bármi, ami megvan a HUN-REN-nél valamelyik kutatóközpontban, az automatikusan átjön a jogutód kutatóközpontba. Az eddigi főigazgatók fogják őket vezetni, azt a munkaszervezeti rendet, ami eddig volt, megtartják. A dolgozók is megtartják a jogviszonyaikat, mert ez is egy fontos dolog: mi közalkalmazottak vagyunk, ők pedig munkavállalók. Erre van is példánk, a kiválóan működő gyakorlóiskolai hálózatunk, ott is ugyanez van. Kezelni tudjuk ezt a történetet.

Fontos feltétel az is, hogy hova illeszkedik be az egyetem struktúrájába ez a négy jogi személy. A koncepció az, hogy közvetlen rektori irányítás alá kerülnek. Ezt is szeretném röviden tisztázni. Ez nem önkényuralmi irányítást jelent, hanem pont fordítva. A rektor a szenátusnak felel, és nem befolyásolhatják közvetlenül őt a szervezet egységei. Ez a rektori alárendezettség pontosan azt jelenti, hogy mindenfajta parciális érdektől függetlenül tudja a rektor az egész egyetem vagy az adott szervezeti egység érdekében képviselni azokat a szempontokat, amik az alapegységnek fontosak. Ha nem így lenne, akkor az lenne a másik megoldás, hogy a kutatóközpontokat szét kellene szednünk, és betennünk az egyes karok alá. Ezt azonban se a karok nem akarják, se a kutatók, se a rektor. Ez biztosítja, hogy a rektor alatti szervezeti egységek autonóm módon és változás nélkül tudjanak működni.

Tehát az első feltétel egy ilyen szervezeti keretrendszer volt. Ezt nem kell különösebben egyeztetni senkivel, mert minden más ésszerűtlen lenne, ellene menne az egyetem érdekeinek. És a kutatóközpontoknak is ez az érdekük.

A foglalkoztatási jogviszonyok is változatlanok maradnak. Senkinek a jogviszonyát nem akarjuk megszüntetni vagy átalakítani, és a többes foglalkoztatások is megmaradnak. Itt felmerültek olyan alaptalan állítások, amikkel nem tudok mit kezdeni, például amikor a szakszervezetek azt mondják, hogy mi lesz, ha két év múlva tömeges leépítések lesznek. Semmi olyan korábbi történés nincs az egyetem működésében és ebben a konstrukcióban, hogy bárkit le akarnának építeni.

A harmadik témakör a finanszírozás. Ezzel kapcsolatban feltételként tulajdonképpen azt mondtuk, hogy a kormánynak nyilatkozatot kell tenni, ami garantálja a finanszírozást. Most, 2025-26-ban egyszerű a helyzet, mert a HUN-REN is költségvetési szerv, és az állami költségvetésben megvan a HUN-REN-nek az összeg, amit ők használnak, ez egyszerű „átkönyvelés” lehet az ELTE-hez kerülő kutatóközpontok részére.

A már elfogadott költségvetésre, vagy a 18 milliárd forintos plusz forrásra gondol? Utóbbival mi a helyzet az átszervezésnél, kapnak belőle a távozó kutatóközpontok?

Ez egy nagyon komoly kérdés, és ha valaki az egészen morális fogást keres, akkor ez az a pont, ahol találhat. Az összeg, amit ígérnek nekik, ebben az átszervezésben nincs benne. De az benne van, hogy 2025-ben a HUN-REN-nek az egyes kutatóközpontokra eső, fel nem használt időarányos részét megkapjuk, valamint van egy úgynevezett overhead összeg, ami szintén átadandó a kutatóközpontoknak. A következő évi finanszírozás pedig a költségvetésben van benne.

Az a bizonyos kormányhatározat, ami megjelent a minap, azért fontos, mert azt mondja meg, hogy 2027-ben, amikor már nem látszik a költségvetésben a HUN-REN, a fenntartó biztosítja az ELTE számára a kutatóközpontok működtetésére a költségvetést. Hinnünk kell abban, hogy bármilyen politikai irányt is vesz a jövő évi választás, ha egyszer egy hivatalban lévő kormány konkrét határozatot ad ki felsőoktatási koncepcionális fejlesztési kérdésekről, akkor az állam alapvető biztonságos működési feltétele az, hogy a következő kormányok is tartsák be ezeket. Ennél többet nem tudunk, nincs még 2027-es költségvetés, és életszerűtlen, hogy most megkapjuk ezt a finanszírozási összeget.

Az ELTE egyébként sincs túl jó anyagi helyzetben. Érinti ez az átszervezés bármilyen szempontból az egyetem költségvetését?

Ennek az egésznek fontos eleme, hogy ezt a pénzt, amit kapunk a HUN-REN-re, az átvett kutatóközpontokra kell fordítani, és másra nem költhetjük el. Ha nem költenék el a kutatóközpontok, az ELTE akkor sem jogosult felhasználni ezt. Ezért a központok érkezése az ELTE költségvetését közvetlenül nem érinti.

A feltételrendszerben, amit megfogalmaztunk, szerepelt, hogy az ELTE nem tud és nem is hajlandó keresztfinanszírozni, vagyis a hallgatói kvótából működő egyetem nem képes arra, hogy a HUN-REN kutatóközpontokat finanszírozza. Nem akarom azt sem eltitkolni, hogy azt gondoljuk, hogy ennek a kérdésnek a megoldása az egyetem finanszírozásában is javítja a pozíciónkat, és hozzájárul az egyetem általános finanszírozásának javulásához.

És egy harmadik dolog: felmerülnek tranzakciós költségek, amikor átkerülnek hozzánk a kutatóközpontok. A kutatók attól félnek, hogy majd mi el fogjuk használni az átjövő pénzeket a tranzakciós költségre, a mieink meg attól félnek, hogy az ELTE-nek kell ezt finanszírozni. Tárgyalunk a kormánnyal arról, hogy ezeket a költségeket térítsék meg az ELTE-nek, mert egyébként nem tud megvalósulni az átvétel.

Ha a feltételek közül valamelyik nem teljesül, akkor az ELTE visszalép az átvételtől?

Igen, akkor nincs átvétel. Egyébként a tranzakciós költségeket illetően nem kell milliárdokat elképzelni, olyasmiről van szó mondjuk, hogy az ELTE-n van egy nagyon fejlett ügyviteli nyilvántartó SAP rendszer, ami a HUN-REN-nél nincs. Egy SAP-modell fejlesztése kerül mondjuk 40-50 millió forintba, de ezt mi nem szívesen fizetjük ki, a HUN-REN-től nem szívesen vonjuk le, szóval ezeket a költségeket összeadjuk, és megpróbáljuk elkérni a kormánytól. Erre kaptunk ígéretet, de most még nem jelenik meg ez sehol sem a rendszerben.

Kutatóktól nemcsak pénzügyi kérdések miatt hallottunk eddig kritikákat, hanem gyakorlati problémák miatt is, például az interdiszciplináris munkával kapcsolatban, hogy ez nehezülni fog a többi HUN-REN kutatóközponttal, ha nem egy hálózatban működnek. Erről mit gondol?

Nem tudom, hogy miről beszélnek. A fizikális egyhelybenlét eddig sem volt meg. Biztosítjuk azt, hogy ha egy kis kutatóhálózatot akarnak egymás között koordinálni, azt nagyon szívesen megcsináljuk. Tehát a közöttük lévő kooperációnak semmifajta akadálya nincsen. A HUN-REN hálózattal való együttműködés pedig a feltételrendszer szerint külön megállapodásban biztosítva lesz.

Eddig egy ernyő alatt voltak, és attól félnek, hogy ez megnehezíti majd az együttműködést. Nem lesz így?

Ilyen ernyő valójában nem létezik. Nincs érdemi központi irányítás. Az egyes kutatóközpontok különálló jogi személyek, mindenki csinálja a dolgát. Miért lenne az probléma, hogy az egyébként is önálló jogi személyek eddig kooperáltak egymással, és ezentúl is fognak?

Illetve ahogy említettem, az is egy konjunktív feltétel, hogy mi kötünk a HUN-REN-nel egy szakmai tartalmi együttműködési megállapodást. Ez az ELTE-nek is alapvetően érdeke, hogy az átkerülő HUN-REN-es kutatóközpontokban lévő projekteket megerősítsük, másrészt a HUN-REN-nel is egy nagyon szoros megállapodást kössünk, hogy ha más kutatóintézeteknek humán- vagy társadalomtudományi igénye merülne fel, azt tőlünk rendelje meg.

Mi lehet az oka annak, hogy ilyen széles körben tiltakoztak a dolgozók az átalakítás ellen, ha egyszer ön szerint ez ennyire korrekt ajánlat?

Ez nagyon sok rétegből áll. Egyrészt én teljesen megértem őket. Nem vettük magunkra, hogy nem akarnak az ELTE-re jönni. Tudjuk, hogy ez nem ellenünk szól. Pontosan tudják, hogy ha menni kell, akkor az ELTE-re érdemes jönniük. Mi egy egyetemi autonómia alapján működő intézmény vagyunk, ahol a vállalati szemlélettől távol tartjuk magunkat. Nem gondoljuk, hogy a vállalatirányítási rendszerek hatékonyabbak lennének, mert a működésünk visszaigazolja ezt a szemléletvonalat. Ezért igazából a kutatóknak egy autonóm, befogadó, intellektuális környezetet tudunk biztosítani, ami más, mint folyamatosan egy STEM-környezetben harcolni az értékeikért és a teljesítményük elismeréséért.

Azért értem meg őket, mert a kutatók ezt úgy élik meg, hogy az elmúlt években legalább négyszer vagy ötször átszervezték őket, és sok mindent ígértek nekik. Mi itt az egyetemen ahhoz vagyunk szokva, hogy betartjuk az ígéreteinket. A kutatók most azt látják, hogy megint a fejük fölött született egy döntés. De a másik oldalon nem tudunk minden kutatóhoz odamenni egyenként a feltételrendszerrel.

Azt sem akarom elhallgatni, hogy kapott ez az ügy egy morálisan kifogásolható felhangot, amit kikérünk magunknak. Egymásnak akarnak ugrasztani kutatókat mindenféle szervezetek, akiknek tulajdonképpen semmilyen ráhatásuk nincs az egész történetre, semmilyen információjuk nincsen. Kaptunk a fejünkre jó sokat az elmúlt időszakban, azt állítják rólunk, hogy parancsot hajtunk végre, felszámoljuk őket. Az egyetemi autonómia ilyen támadása azonban, ami az elmúlt napokban érkezett az ELTE-hez, példátlan. Konkrétan felszólították a rektort, hogy mit csináljon és mit ne csináljon, felszólították a szenátusi tagokat, hogyan szavazzanak, megkapták ezt külön-külön levélben, pusholják az embereket, és mindeközben egy alternatív valóság keletkezik a sajtóban. Nekem ez egészen elképesztő volt, különösen az, hogy az érdemi részletekre senki nem kíváncsi, csak a zsigeri tagadás jelenik meg.

Alapvetően az információhiány is problémát jelent a kutatóknak, és úgy tudjuk, hogy sem ön, sem a HUN-REN elnöke nem beszélt a kutatóközpontok vezetőivel erről előzetesen. A dékánokkal is csak a szándéknyilatkozat után pár nappal beszélt erről.

Azt kell látni, hogy a rektornak, mint minden szervezet vezetőjének, kell lennie valamilyen autonómiájának, hogy a fejlesztési elképzeléseket, irányokat saját maga el tudja valameddig vinni, és az adott szervezetre irányadó szabályok szerint, amikor szükséges, bevonja a közösséget. A kutatóközponti vezetőkkel a HUN-REN vezetésének lehet és kell beszélnie. Ahogy a lehetséges feltételrendszer kialakult, kerestem én is őket. Ezért senki ne képzelje azt, hogy én semmilyen kommunikációt nem folytattam az érintett vezetőkkel. Pontosan tudják a vezetők hosszabb ideje, hogy ez a folyamat napirenden van. A tiltakozások miatt már politikai szempontok is felmerülnek szerintem.

Az egyes kutatóknál és vezetőknél az ígéretek elmaradása, a folyamatos átszervezés és bizonytalanság felkorbácsolta az egész folyamatot. De kinevezett rektorként minden jogom megvolt arra, hogy ezt a levelet elküldjem. Nem úgy írtam alá, hogy rektor, hanem úgy, hogy leendő rektor. Mindenki tudta, hogy ez az egész konstrukció 2025. augusztus 1-től esedékes, ez egy jövőbeli fejlesztési történet. Amikor eljutottunk odáig, hogy már volt miről tájékoztatni az egyetem vezetőit, a szenátusi tagokat, akkor ez megtörtént. Most van itt az ideje, hogy a szenátus, a különböző fórumok, amik az egyetemi működésben a témában érintettek, megvizsgálják ezt, és megszülethessenek a folyamatban a döntések.

A kutatóknak is mondom: minden okunk megvan arra, hogy bízzunk egymásban, és szerintem mi a legtávolabb vagyunk attól, hogy bármiféle szervezeti ledarálást, leépítéseket csináljunk. Az elmúlt 30 évben nekünk több hasonló projektünk volt, valamennyi integrációt az ELTE sikeresen valósította meg.

Nem remél az ELTE, ahogy már kicsit ön is érintette, az átalakulás miatt jobb tárgyalási pozíciót a kormánnyal béremelésre, több forrásra? Magának az egyetemnek, nem a HUN-REN-es intézeteknek.

De igen, ebben erősen bízunk. Ezen felül is lehet kérdés, hogy miért jó mindez az ELTE-nek. Nem akarok hazudni, én is félek az egésztől, tartok tőle, hogy kockázatos dolog, főleg úgy, hogy látjuk az egész rendszerben a pénzhiányt.

De a bölcsészeti és humántudományi területen ez egy hatalmas kutatási kapacitásnövekmény az ELTE számára. Az a személyállomány, ami így átkerül az ELTE-hez, ELTE-affiliációvá válik, és ez jelentősen megnöveli a kapacitást, anélkül hogy nekünk ezt évtizedekig kellene keresnünk a szakmai legjobbjait a piacról. Miért van erre szükségünk? A humán- és társadalomtudományok területén már eleve rendkívül jók az egyetem nemzetközi rangsoros pozíciói, de azt gondoljuk, hogy ezzel bekerülünk a világ legjobb ötven-száz egyeteme közé. Ez azért fontos, mert amikor nemzetközi projektekben pályázunk, például Horizon-programokban, külföldi partnerekkel, amikor nemzetközi hallgató-rekrutációt folytatunk bárhol a világon, amikor együtt akarunk működni egy nagyon komoly globális céggel, amikor partneregyetemeink körében felmerül, hogy ki vezessen egy konzorciumot, akkor a rangsoros helyezések mindig számítanak. A HUN-REN-ben dolgozó kollégáknak, akiknek nincs egyetemi affiliációjuk, a teljesítménye egyéni szinten igen, de intézményi szinten nem látszik a nemzetközi mezőnyben.

A másik lehetséges előny azzal függ össze, hogy az átkerülő kutatók legnagyobb része oktat is. Márpedig, ha oktatás van, akkor miért ne tudnánk egy olyan együttműködést kialakítani – és együttműködésről beszélünk, hiszen külön jogi személyek lesznek, nincs semmi közük a karokhoz –, ahol egy úgynevezett sabbatical rendszert működtetünk, ahol valamennyi ideig átvállal valamilyen óraterhet a kutató, míg a karon dolgozó kolléga tud dolgozni a habilitációs vagy más tudományos munkáján.

Azt gondolom, hogy azzal, hogy az ELTE humán- és társadalomtudományi kapacitása és a HUN-REN társadalomtudományi és humántudományi kapacitása összeadódik, olyan masszív erő jön létre, ami már nem billenthető ki. Ez olyan erős pozíciót biztosít az egyetemnek, ami stabilizál. Egy ilyen koncentráltabb kapacitásnövekedés, tudományos portfólió az egyetem stabilitását és nemzetközi erejét szolgálja. Arról nem is beszélve, hogy ezzel olyan távolra kerülünk a modellváltástól, amennyire tudunk.

Említette, hogy nagyon sokan kormányzati befolyásról beszélnek az átalakítással kapcsolatban. Alapvetően az az időintervallum is, amit a nyilvánosság lát, teret ad az ilyen felvetéseknek. Megszületik a felsőoktatási törvény módosítása pénteken, az ELTE rögtön beadja a felvetést a kutatóközpontok átcsatolására, egy héttel később a HUN-REN meg is szavazza. A másik, ami miatt a kormányzati befolyást sejtik emögött, az az, hogy a humán- és társadalomtudományi kutatók az elmúlt időszakban kormányzati támadás alatt álltak, Schmidt Mária már áprilisban pedzegette, hogy a kutatóintézetek és egyetemek szétválasztását meg kéne szüntetni. Mit gondol, ezek fényében jogos az aggodalom?

Még egyszer: a fenntartóval való előzetes egyeztetések és a HUN-REN vezetőivel a tárgyalások már hosszabb ideje zajlottak. A törvénymódosítás nem csak ezt a tranzakciót érinti, és hosszabb ideje folyamatban volt. De értem, hogy sok szerencsétlen együttható is van. Schmidt Mária tevékenysége biztos, hogy nem játszott az egészben szerepet. A lehetséges átalakítás pedig már évek óta téma. Egyébként az Akadémiával szembeni kirohanások vállalhatatlanok. Az egyetemnek, és nekem személyesen is egyértelmű álláspontom van erről, hiszen, ha van olyan intézmény, amelyik közel van a Magyar Tudományos Akadémiához, azok mi vagyunk. Az MTA tudományos tevékenységének megtámadása a magyar tudomány támadásának része. Ezt a vonalat most nem is hoznám ide, hiszen ezek a politikai nyilatkozatok az Akadémiát támadják.

Azért nem csak az Akadémiát. Schmidt Mária áprilisban az egyetemekről és a kutatóközpontokról beszélt, egészen pontosan azt írta: „Az MTA korábbi, jelenleg a HUN-REN keretében működő kutatóintézetei, elsősorban a humán tudományokkal foglalkozók számára nagy presztízsű és felettébb kényelmes életet biztosítanak, amelyek legtöbbjében azonban évtizedek óta semmilyen érdemi munka nem folyik. (...) Itt az idő, hogy ezeknek az intézeteknek és az egyetemeknek a mesterséges szétválasztása szűnjön meg végre, mert ez nem más, mint a kommunizmus velünk élő öröksége”.

Ezzel a kijelentéssel messzemenőkig nem értek egyet, és ez egy nagyon szerencsétlen egybeesés. Mi vagyunk a legutolsók, akik Schmidt Mária ötleteit próbálnák végrehajtani. A humán- és társadalomtudományi kiszervezés évek óta az asztalon van, és ez nyilván egy szakpolitikai vagy politikai döntés. A dolog jellege miatt az állami fenntartású intézmények átszervezése, nyilvánvalóan kormányzati elhatározástól függ.

A lebonyolítás gyorsaságát illetően az is fontos, hogy minél előbb átkerülnek a HUN-REN kutatói hozzánk, annál előbb kaphatnak béremelést. A HUN-REN eddig nem valósította meg az ő fizetésemelésüket. A hálózatban van pénz erre, csak nem az a nagyon sok, amit most várnak. A főigazgatók rendelkeznek erről a keretről, ebbe nem tudok beleszólni, de abban nyilván nyomást fogunk rájuk helyezni, hogy osszák ki ezt a pénzt.

Az egyetem szempontjából ez egy csomó technikai integrációs lépést jelent. Most nyáron vagyunk abban a helyzetben, amikor felszabadul az apparátusunk, vége a vizsgaidőszaknak, de dolgoznak a támogató kollégák, az informatikusok, hogy lebonyolítsuk az átvételt. Amikor elindul újra a verkli szeptember-októberben, akkor nem zavarjuk majd az egyetemi folyamatokat azzal, hogy integráljuk a HUN-REN intézeteket. Tehát ha egyszer elindul egy ilyen folyamat, akkor konkrétan semmi értelme annak, hogy várjunk. A feltételrendszer részletei, a jogszabályi környezet, a szervezeti konstrukció, és ezekkel kapcsolatban a szenátus döntési pozíciója nyilvánvaló és tiszta.

A szenátusnak van vétójoga vagy véleményezési joga, bármilyen beleszólása abba, hogy ez az átalakítás megtörténik-e?

Nem vétójoga van: vagy megszavazza, vagy nem. A négy önálló jogi személyiséggel rendelkező szervezeti egységet ugyanis a szenátusnak kell létrehoznia. Az időbeliséggel kapcsolatban azért nem érzem ezt az egész problémát, amit felvetett, mert itt két idősíkban mozgunk. Az egyik idősík az, hogy ide kerülnek-e az intézetek, vagy sem, ezzel nincs mit várni. Ha megcsináljuk, akkor minél gyorsabban célszerű megcsinálni. A szenátus ebben dönt az elmondottak szerint.

Utána jön a második fázis, maga az érdemi integráció, de arra semmilyen időkényszer nincsen. Ki kell majd dolgozni a szabályzatokat, egyeztetni kell a HUN-REN-es kollégákkal, hogy ők hogyan szeretnék saját magukat felépíteni, mert közvetlenül a rektor alá vannak rendelve, ezért senki nem beszél bele az ő dolgaikba. Azt is meg kell fogalmazni, milyen lesz a szakmai együttműködés egymás között.

De látni kell, hogy ha az ember tényleg őszintén gondolja, hogy ez egy autonóm rendszer, akkor nincsenek sablonos megoldások. A négy kutatóközpont az én fejemben négy különböző modell, amelyek a kutatóközponti vezetőkkel és kollégákkal való egyeztetés szerint integrálódnak.

Még azt a nagyon elvi lehetőséget is érdemes megvizsgálni, hogy az érdemi integrációval várjuk meg a jövő évet. Nézzük meg, hogy ha esetleg olyan helyzet állna elő, hogy az akadémiai kutatóhálózat visszakerül az Akadémiához, akkor ezek a kutatóintézetek erre is készen állhatnak. Nekünk ez sem lenne ellenünkre.

Nem merült fel ez komolyan megoldásként, hogy az MTA visszavegye a kutatóközpontokat? Be is jelentkeztek értük.

Szerintem erre most semmilyen reális esély nincsen. Az MTA ezzel kapcsolatos felvetése érthető és konzekvens jelzés, de inkább elvi jelentőségű.

Az is felmerült félelemként, hogy a kormány az ELTE-vel együtt véreztetné ki ezeket a humán- és társadalomtudományi központokat, pontosan azért, mert az ELTE az egyik legtávolabbi egyetem a kormánytól, ezeket a kutatóközpontokat most egyébként is elkezdte kritizálni, és a kettőt egy kalap alatt el lehet lehetetleníteni. Emiatt nem aggódnak? Lehet ez ellen védekezni?

Ha lenne ilyen szándéka a kormánynak, akkor nyilván védekezni kellene ellene, ami nagyon nehéz volna. Nem tudok azonban ilyen szándékról, és a magyar felsőoktatás legnagyobb és a kiválóságban, reputációban élenjáró zászlóshajó-intézményét ellehetetleníteni nem állhat senki szándékában. A kérdése egy nagyon komplex probléma, ami nyilván összefüggésben áll a magyar felsőoktatás átalakításával. Nem tagadható, hogy az ELTE finanszírozása tényleg nehézségekkel küzd. Ugyanakkor ebben az évben lehetőség volt bérfejlesztésekre. Ha a kutatási forrásokat nézzük, nekünk van egy 15-16 százalékos részesedésünk, ami megfelel nagyjából a piaci részesedésünknek.

Az ELTE nem modellváltott egyetem, így nem vagyunk kizárva a nemzetközi pályázatokból, és folyamatosan bővül a nemzetközi kapcsolatrendszerünk. Ha pénzügyileg néznénk, akkor a Horizon programok nem jelentenek sok pénzt, hiszen nehezen elszámolhatóak, a kutatói juttatásokat kicsit megemelik, de infrastruktúrába nehezen lehet őket beilleszteni. Nem ez bennük az érték, hanem a nemzetközi beágyazhatóság. Így ezek mellett erősen rá vagyunk szorulva a magyar állami forrásokra, különösen a hallgatók után kapott állami bevételekre.

Ha olyan típusú kormányzati pénzeket nézünk az ELTE-n, mint az infrastruktúra-fejlesztés, vagy a különböző kompenzációs források, azok rendre megérkeztek hozzánk. Sajnos tény, hogy nagyon alacsonyak a bérek, de az ELTE pozíciója nem omlott be az elmúlt években. Mindenesetre bízunk javulásban, és a HUN-REN-eseknél a stabil működést a költségvetés és a kormányhatározat garantálja.

Mi történik akkor, ha az MTA mégsem adja a HUN-REN-nek az ingatlanvagyonát? Szó van most erről, hogy a közgyűlési határozat az átalakítás után nem érvényes. Ez változtatna a helyzeten?

Az a kérdéskör minket kevésbé érint, mivel ezek a kutatóközpontok önálló jogi személyek, velük az MTA önállóan szerződött az ingatlanok használatára. Ezért amikor átkerülnek hozzánk, ezt is hozzák, hiszen ugyanúgy az adott kutatóintézeteknél maradnak, tehát semmi ok nincs arra, hogy ezt felmondják, vagy módosítsák. Az MTA-ingatlanokkal kapcsolatos jogvitát nem is nagyon látom át, és nem is tudom kommentálni.

Az ELTE a kutatóközpontok átvételének feltételeként támasztotta még, hogy amennyiben állami tulajdonba kerül az ingatlanvagyon bármilyen jogcímen, és továbbadásra kerül a HUN-REN-nek, akkor a hálózatnak kötelessége nekünk biztosítani azt 25 éves ingyenes haszonélvezeti jog keretében. Pontosabban nem az ELTE-nek, hanem a kutatóközpont jogi személyeinek.

A dolgozói szavazás mellett több petíció is megjelent kutatóktól, amikben a kutatóintézetek elcsatolása ellen álltak ki. Ezekben nem csak érintett kutatókról, és nem is csak az MTA-ról van szó. Miért ekkora az ellenállás?

Van ebben egy visszavágyódás az Akadémiához, ami érthető is. A tervezett átvétel azt eredményezi az ő felfogásukban, hogy a jövőben esetleg nem tud visszakerülni az egyébként sem egységes kutatóhálózat az Akadémiához. De azt sem tartom kizártnak, hogy a nem humán- és társadalomtudományi kutatók attól tartanak, hogy elindul egy folyamat, és bekerülhetnek olyan egyetemek alá, amik ki vannak zárva a nemzetközi pályázatokból. Félnek attól, hogy ha egyesével máshova kerülnek az intézetek, akkor a kutatóhálózat végleg elporlad a rendszerben. Sok helyen azt kommunikálják, hogy a kutatók nem akarnak az ELTE-re jönni. De ők nem ezt mondták. Azt mondták, hogy nem akarnak menni, nem akarnak kiválni.

Sokadik éve megy már az átszervezés a HUN-REN-ben, nekünk kutatók azt mondták, hogy azt szeretnék: csak hagyják már őket dolgozni.

Ezt értem, minden empátiám az övék a korábbi átszervezések miatt. Mi bizonyosan hagyjuk majd őket nyugodtan dolgozni, és biztosítjuk nekik az egyetemi autonómia kereteit, és egy befogadó intellektuális környezetet. Gyakran megjelenik a nyilvánosságban, hogy mi bekebelezzük az intézeteket. Nem ezt tesszük. Befogadjuk és fenntartjuk őket, ha úgy tetszik megmentjük őket azzal, hogy biztosítjuk ebben a konstrukcióban a fennmaradásukat és működésüket.

Ha jól értem, az már eldöntött dolog, hogy mindenképpen kikerülnek a hálózatból. Olyan opció nincs, hogy ha az ELTE nem jelentkezik be, akkor a kutatóhálózat egyben marad?

Nem tudom, hogy mi eldöntött és mi nem. Pletykákat lehet hallani ismétlődő mintázat szerint. Eszerint az egyben maradó kutatóhálózatban nem kapják meg a 18 milliárdos többlettámogatást. Ez már feltétel ahhoz, hogy a plusz költségvetés meglegyen. Nem az én világom, és nem is igazán érdekel, hogy most akkor politikailag mi lenne a kormánynak a nagyobb nehézség, hogy ezt nem viszi végig a fenntartása alatt lévő egyetemen és a HUN-REN-en keresztül, vagy az lenne a nagyobb probléma, hogy elhagyják az átalakítást, és megspórolnak 18 milliárdot.

Az nem presztízsveszteség, hogy tavaly nagy csinnadrattával átalakították a kutatóhálózatot, és most mégis megbontják?

A tavalyi átalakítás nem fejeződött be. A törvény szerinti átalakítást most hajtják végre, és ebben annyi a HUN-REN döntése, hogy a négy kutatóközpontot leválasztják.

Azt viszont látni kell, és ez egy bizalmi kérdés, hogy mi nem fordultunk át az autonómiáról, nem arról van szó, hogy kormányzati érdekeket szolgálunk ki. Annyiban működünk együtt a kormányzattal, hogy a HUN-REN-ből kivenni akart, ott nem finanszírozott, elengedett, és ilyen értelemben esetleg elsorvadó kutatóközpontokat bevesszük hozzánk. Ez kockázat nekünk is, de azt gondoljuk, hogy ha jól csináljuk, és mindenki betartja a feltételrendszert, ebből jó sülhet ki, fejlődési koncepciót fog eredményezni.

Senki nem tagadja le a kockázatot vagy a bizonytalanságot De egyetlen szakmai érv sincs az ellen, hogy ez miért ne lenne értelmes minden résztvevő számára.. Egy békésen működő normális országban ez egy teljesen logikus lépés lenne. Nagyon jó szinergiahatások vannak. A jogi karon például van egy nagyon erős, gyakorlatorientált, jogterület-specifikus képzés, amiben erős tudományos tevékenység is van természetesen. A kutatóközpontban kisebbség- és demokráciakutatás van, meg számos olyan témakör, ami mondjuk a jogi karon nincsen kutatva.

Ha már demokráciakutatás – nem fél az ELTE attól, hogy ha az ilyen, a kormánynak kényes témákat a kutatóközpontok vizsgálják, retorzió jöhet az egyetemnek miattuk?

Nem félhetek, mert ellenkező esetben minden értelmét veszti. Nem lehet minőségi felsőoktatást és autonóm egyetemet működtetni félelemben. A tudományos kutatás bármilyen korlátozása az értelmiségi lét és a nemzeti felemelkedés tagadása lenne. A közelgő választások miatt bizonyosan van egy felfokozott hangulat, amely a dolog természeténél fogva érinti a társadalomtudósokat, de nem rég éppen a biológusok találták szembe magukat hasonló helyzettel. Bízom benne, hogy nem a tudósok és a kutatás lesz a politikusok fókuszában, és a választások után a mostani felfokozott politikai érzékenység is megszűnik.