Archívum

A magyar mozik is bemutatják minden idők legnagyobb bevételű animációs filmjét
A Ne Zha 2 című kínai fantasy nemcsak 2025 legtöbb bevételt hozó filmje, de minden idők ötödik legtöbb bevételét hozó filmje lett, és eddig csak egyszer vetítették Magyarországon.
Egykori válogatott kézilabdázó halt meg a győri munkahelyi balesetben
Egy hőkezelő gép egyik több száz kilogrammos forró eleme eshetett a nyugdíj előtt álló Kádár Zoltánra.
Hallott már a ragadós kulacsról? A trükk, amivel még a Tour bringásai is visszaélnek
A franciák egyik kerékpárosa emelkedőn húzatta magát háromszor is, eljátszva, hogy csak frissítőt vesz fel a csapatautóból.
Végelszámolással megszüntetik a Haladás stadionját is működtető céget
A kormány tavasszal 470 millió forintot fordított a Szombathelyi Haladás megmentésére.
Bencsik András: Lesz békemenet, akár kettő is
A Demokrata főszerkesztője biztos benne, hogy a Fidesz magabiztosan nyeri a 2026-os választást, a békemenet pedig inkább csak a maguk megerősítésére kell.
Ezek megnyert ezüstök voltak, nem elvesztett aranyak
Öt fontos tanulság a magyar vízilabda-válogatottak világbajnoki döntői után.
Mától személyi kell a netes pornóhoz és néhány közösségi oldalhoz az Egyesült Királyságban
A médiahatóság szerint a korlátlan net káros lehet a kiskorúakra, ezért mindenkinek igazolnia kell néhány oldalon, hogy elmúlt 18.
Orbán Balázst nem kímélték a székelyek
Faragták rendesen a székely közméltóságok focicsapatának védői a csíkszentsimoni pályán, ahol igazi presztízscsatát vívtak a magyar Országgyűlés válogatottjával. Hamisítatlan fociélmény volt...
Aktívabbak az ellenzéki választók, de a Nézőpont vezetője így is Fidesz-győzelemre számít
Mráz Ágoston Sámuel szerint az ellenzék jobb a remény árusításában, de a teljes népességben a Fidesz vezet. Tusványoson arról beszélt, hogy Orbán Viktor jól számolta ki Donald Trump közép-európai...
Nem találták bűnösnek a csoportos szexuális erőszakkal vádolt kanadai jégkorongozókat
Az ítélet indoklásában a bíró kiemelte, hogy „nem volt hiteles bizonyíték” a vád részéről, ezért nem lehetett kétséget kizáróan megállapítani a vádlottak bűnösségét.
Kövess minket Facebookon is!