Lehetne igazságosabb választási rendszerünk, mint amit a Fidesz kialakított, étlap már van hozzá

Miért nincs „normális”, „igazságos” választási rendszerünk? Szélesre tárt karral teszik fel nagyon sokan ezt a kérdést, nem véletlenül. Mást sem hallunk lépten-nyomon, mint hogy „így torzít”, „úgy jutalmaz”, vagy éppen „büntet”. A rossz hír az, hogy azért nincs ideális, neutrális választási rendszere Magyarországnak, mert egyszerűen nem létezik olyan. A jó pedig az, hogy ha kellő nyomást gyakorlunk a jövőbeli döntéshozókra, el lehet érni, hogy a jelenleginél jóval közérthetőbb, átláthatóbb, ha úgy tetszik, fairebb választási rendszert alkossanak meg. A Political Capital ehhez készített étlapot.

A Political Capital részletes választási javaslatcsomagja itt elérhető.

A magyar választási rendszert közismerten rengeteg anomália feszíti, de még szakmai körökben sem mutatkozik konszenzus abban, hogy ha lehetőség volna rá, hogyan kellene átalakítani. A leggyakrabban a rendszer többségi elemeit támadják, de sokan kiemelik például a manipulált kerülettérképet, a külföldről szavazással kapcsolatos problémákat, míg a nemzetiségi mandátumok kálváriája méltatlanul kevés figyelmet kap.

A Political Capital arra vállalkozott, hogy olyan sorvezetőt alkot, amely egy jövőbeli választási reform idején segítené a döntéshozókat abban, hogy fair, a nemzetközi választási alapelveknek és iránymutatásoknak megfelelő választási rendszert hozzanak létre. Ez nem egy részleteiben kidolgozott választási rendszert jelent, annak megalkotása ugyanis a parlament dolga, a megfelelő politikai és társadalmi egyeztetések lefolytatásának eredményeképp, politikai érdekektől és értékektől is vezérelten.

Lehetséges azonban olyan alapvetéseket rögzíteni, ajánlásokat megfogalmazni, bizonyos részterületeken pedig több opcióból álló menüt összeállítani, amelyek egyszerre biztosítják a fair választási szabályok megteremtését, és kellő mozgásteret hagynak a politikai döntéshozóknak is.

Fontos: ez a javaslatcsomag nem kívánja ösztönözni, hogy a jelenlegi parlament még a 2026-os választás előtt átalakítsa a választási rendszert. Ez már csak azért is lehetetlen volna, mert egy tisztességes választási reform egyes számú feltétele a széles körű szakmai, társadalmi és politikai vita lefolytatása, amihez lényegesen több idő kell, mint amennyi a 2026 tavaszán esedékes országgyűlési választásig hátravan.

Ezt kell a falra írni: szabad, önkéntes, általános, titkos, egyenlő választójog, széles körű egyeztetés, átláthatóság, közérthetőség.

Fogalmunk sem lehet, milyen eredménnyel zárul a 2026-os választás, lesz-e lehetősége, akarata egy vagy több politikai erőnek újraírni a választási szabályokat. Ha igen, a legfontosabb, amit elvárhatunk, az az, hogy ne úgy álljanak neki, ahogy a Fidesz tette 2010 után, zárt ajtók mögött, sötét szobákban, hanem átláthatóan, széles körű társadalmi, szakmai és politikai vitát lefolytatva. Ha lehetséges, ez még magánál a végeredménynél is fontosabb, és ez egyáltalán nem túlzás. Az új választási rendszer legitimitása, az abba vetett bizalom elsősorban nem azon múlik, hogy végül milyen mandátumkiosztási mechanizmusnak szavaznak bizalmat a képviselők, hanem azon, hogy a választók magukénak érzik-e, lesz-e olyan élményük, tapasztalatuk, hogy ehhez tényleg mindenki, akinek volt rá igénye, hozzá tudta tenni a magáét. Ha ez ténylegesen megvalósul (és nem csak elbábozzák), máris nyert ügyünk van.

Elvi szinten nem vita tárgya, de a gyakorlati megvalósítás kereteinek megteremtése során is mindvégig szem előtt kell tartani azokat a nemzetközi választási alapelveket, amelyeknek minden körülmények között érvényesülniük kell. Ilyen például, hogy a választópolgár a választójogát szabadon, önkéntes alapon gyakorolja, és az is, hogy a választójog általános és titkos. Gyakran dobálózunk ezekkel a szavakkal, de ritkán gondolunk bele, hogy mit jelentenek. A választójog általánosságának alapelve kizárja például, hogy bármilyen cenzushoz kössük a választójogot: bár szélsőséges pártok olykor előállnak vele, nem, semmi szín alatt nem köthetjük iskolai végzettséghez a választójogot, ezzel nem előre, hanem visszafelé haladnánk, mintegy száz évet. Magától értetődik, hogy a titkosság alapelve kizárja, hogy bárki bárkit bármilyen okból nyílt szavazásra kényszerítsen, de az már kevésbé kézenfekvő, hogy a fair távszavazás megteremtésénél is döntő szerepe van (erről később).

Ritkán fogalmazódik meg problémaként, pedig nagyon is az, hogy a legtöbb választópolgárnak fogalma sincs, hogyan lesz a szavazatából mandátum. Nem az ő hibájuk. A Fidesz vélhetően szándékosan alkotott még a korábbinál is részben bonyolultabb választási rendszert: mivel szinte senki nem érti, hogyan működik, mindenki azt gondol róla, amit akar, vagy inkább, amit a hozzá közel álló véleményformálók mondanak róla. Nem véletlenül óriási a fogékonyság a választási összeesküvés-elméletekre, csaláskiáltásokra. Ezért aztán, ha valaha is eljutunk oda, hogy egy vadonatúj választási rendszerünk lesz, kiemelt vezérlőelvnek kell lennie a közérthetőségnek. Egy átláthatóbb, érthetőbb választási rendszer a választásokba, egyszersmind a magyar demokráciába vetett bizalmat is erősítheti.

El kell vetni a demagógiát

Mára feledésbe merült, de a 2010 előtti néhány évben rendkívül alacsony színvonalra süllyedt a választási reformról szóló diskurzus, lényegében kimerült a „kisebbparlamentezésben”, azaz az akkori kormány- és ellenzéki oldal azon versengett, hogy minél kisebb számot mondjanak, amelyben maximálni lehetne a parlament létszámát. Túl azon, hogy hamar nyilvánvalóvá vált, a parlamenti létszám csökkentésétől naivitás érdemi költségcsökkenést várni, a Fidesz mozgásterét is beszűkítette a 200 fős maximum kőbe vésése. A korábbi 176 helyett 106 egyéni kerületet ugyanis csak úgy lehetett kialakítani, hogy kiüresítették az egyéni képviseletet: a korábbi kb. 45 ezerről kb. 75 ezerre emelkedett (majd egy bő évtized alatt kb. 72 ezerre csökkent) az egy egyéni választókerületre (OEVK) jutó választópolgárok lélekszáma, nem mellesleg jó pár olyan OEVK is kialakult, amelyek rengeteg, akár száznál is több települést foglalnak magukba.

Az Országgyűlés létszáma tehát semmiképp nem lehet a reform rendezőelve. Természetesen azt senki nem állítja, hogy a jelenlegi 199 fős létszámot célszerű volna megsokszorozni, azt viszont igen, hogy nem volna probléma, ha a létszámnál sokkal fontosabb szempontok szerint megalkotott új választási rendszer a jelenleginél valamennyivel magasabb létszámú parlamentet eredményezne. Ahogy az sem, ha végül akár alacsonyabb lenne a kiosztható mandátumok száma.

A másik gyakran előkerülő, rendkívül demagóg érv a költségcsökkentés. A demokrácia közismerten nem olcsó műfaj, a választás pedig az egyik, ha nem a legfontosabb alappillére, amin nincs értelme spórolni. Ha bármilyen választásiszabály-módosítástól azt várjuk, hogy az javítja a demokratikus versengés feltételeit, az ezzel járó költségek másodlagossá válnak.

Maradjon a jelenlegi, vegyes rendszer?

Talán kiábrándító lesz a válasz, de ez elsősorban nem szakmai kérdés, így nem lehet rá igennel vagy nemmel válaszolni.

Amellett azonban szólnak legitim, a pártok politikai érdekein túlmutató érvek, hogy a jelenleginél arányosabb választási rendszerünk legyen. Például azért, hogy egyetlen politikai erő ne szerezhessen újra kétharmadot, bár az is igaz, hogy egy párt túlhatalmát más eszközökkel, ellensúlyokkal is meg lehet akadályozni.

Sokan érvelnek amellett is, hogy az arányos választási rendszerek a politikai ellenfelek megsemmisítésére törekvés helyett a velük való együttműködésre ösztönzik a pártokat. Az arányos rendszerek ellenzői pedig azt hangsúlyozzák, hogy hiába tűnik igazságosabbnak a választói akaratot pontosabban leképező parlament, a legtöbbször ezek nehezen összeálló, de annál törékenyebb koalíciókat teremtenek, amelyek előrehozott választásokhoz, olykor káoszhoz vezetnek. Legitim érvek mindkét oldalon – a döntés a politikusoké.

Ha az a döntés születik, hogy – többé vagy kevésbé, de – arányosítani kell a rendszert, vázlatpontszerűen a következő lehetőségek merülnek fel:

• Lejjebb lehet vinni a bejutási küszöböt.
• Meg lehet szüntetni a „győzteskompenzáció” néven elhíresült elemet.
• A választókerületek és a listás mandátumok arányát utóbbi javára lehet erősíteni.
• Ha marad a vegyes rendszer, vissza lehet állítani a második fordulót.

Radikálisabb lépés az egyéni választókerületek eltörlése, átállás egy listás rendszerre. Ezen belül több lehetőség is felmerül. A legegyszerűbb a holland típusú választási rendszer bevezetése lenne, ahol az egyetlen országos listára leadott szavazatok arányában osztanák ki a pártok között a mandátumokat. Ez kiegészíthető a például Szlovákiában alkalmazott preferenciális szavazással, ami azt jelenti, hogy a párt listáján belül bele lehet szólni abba is, melyik jelölt kerüljön előrébb a listán, melyik hátrébb. Az országos helyett létrehozhatók területi listák is.

A fair távszavazási rendszer kialakítása

A Telex olvasói pontosan tudják, hogy a magyar állam diszkriminál külföldön tartózkodó magyarok és külföldön tartózkodó magyarok között. Azok ugyanis, akiknek nincs magyarországi lakcímük, levélben szavazhatnak, miközben azoknak, akiknek van, be kell fáradniuk valamelyik külképviseletre. Kevesen vitatják, hogy ez így nincs rendjén, abban viszont nincs konszenzus, hogy hogyan lehetne ezt a helyzetet feloldani. A Political Capital ezért 2025 őszén szakmai vitát kezdeményezett, amelynek keretében öt szerző a Telex hasábjain fejtette ki álláspontját a témában (itt, itt, itt, itt és itt). Ennek eredményeképp körvonalazódni látszik egy minden érintett számára elfogadható megoldás, amit remélhetőleg a jövőbeli döntéshozók is figyelembe vesznek.

Évtizedek óta sokan gondolják, hogy elkerülhetetlenül az online szavazásé a jövő, a tudomány jelen állása szerint viszont sajnos az a helyzet, hogy egy e-választási rendszer vagy titkos, vagy ellenőrizhető, de a kettő együtt nem megy (márpedig választási alapelvekből nem engedhetünk, lásd feljebb). Ha valamikor a belátható jövőben mégis sikerülne a két ellentmondó kritériumot közös nevezőre hozni, Magyarországon akkor sem valószínű, hogy megkapná az átálláshoz nélkülözhetetlen, szekértáborokon átívelő bizalmat. A megoldást tehát nem errefelé kell keresnünk.

Felmerülhetne a levélszavazás kiterjesztése is, de sajnos biztosak lehetünk benne, hogy az kezelhetetlen visszaélés-cunamit hozna csak ránk.

Ritkán veszünk példát keleti szomszédunkról, pedig van, hogy érdemes. Romániában 2016 óta hatályos az a törvény, amelynek értelmében, ha egy külföldi városból legalább 100 román állampolgár jelzi a szavazási szándékát, a román államnak ki kell jelölnie egy szavazókört a városban, és le kell bonyolítania a választást. Ez egy az egyben átültethető a magyar jogrendbe is – ahogy Bódi Mátyás az említett szakmai vitában javasolta.

Nem igazán látszik, milyen ellenérvek merülhetnének fel az ellen, hogy a Romániában jól működő rendszert Magyarországon is bevezessék, mert ez még a környező országokban élő, magyarországi lakcímmel nem rendelkező magyar állampolgárok számára sem járna súlyos jogvesztéssel. Kétségtelen, hogy a levélben szavazás lehetőségét elveszítenék, de az ő lakóhelyükhöz közel ugyanúgy ki kellene alakítani ideiglenes szavazóhelyiségeket, mint a nyugat-európai városokban. A rendszer legfeljebb a megnövekedő költségek miatt lehetne támadható, de az 1-2 milliárd forintos többletköltség, amivel néhány száz ideiglenes szavazóhelyiség felállítása, kiszolgálása járna, költségvetési szinten nem tétel (azt pedig már tisztáztuk, hogy a demagógiának nem eshet áldozatul a választási reform).

Tovább is van, mondjuk még

A Political Capital javaslatcsomagja jó pár további területen igyekszik hozzájárulni egy átláthatóbb, fairebb választási rendszer kialakításához. A részletes sorvezető kitér arra, hogyan lehet minimálisra csökkenteni a választókerületi határokkal való manipulációt, hogyan lehetne kiszabadítani a hatalom fogságába esett nemzetiségi mandátumot, hogyan lehetne megtisztítani az illegális adatmásolás mocsarában vergődő jelöltállítási rendszert, hogyan lehetne újragondolni a kampány- és kampányfinanszírozási rendszer szabályozását, vagy hogy milyen erőfeszítéseket lehetne tenni a szavazatvásárlás visszaszorítása érdekében.