Budapest−Belgrád vasút

Ezermilliárdot költünk a gyorsításra, de fél órát állnak majd a vonatok a szerb–magyar határon
Tíz év is kevés volt a közös útlevél-ellenőrzés megszervezésére, pedig ezzel majdnem annyi időt lehetne az utasoknak megtakarítani, mint a csillagászati összegű beruházással.
Félórás határellenőrzés lesz a Budapest–Belgrád vasútvonalon
A teljes vonalon a tervek szerint az út nem lesz hosszabb 2 óra 45 percnél.
Cáfolta a MÁV Hadházy Ákos posztját, amiben arról írt, a tervezettnél sokkal lassabbak lesznek a...
A képviselő azt írta, jó időben is maximum 100 km/órával mehetnek majd a vonatok, ködben pedig csak 40 km/órával, mert nem fog működni a biztosítóberendezés. A MÁV szerint ez nem igaz.
Horvát őrizetben az újvidéki tragédia egyik gyanúsítottja
Goran Rosić a vasútfelújítás körüli korrupciós ügy egyik szereplője. Kérték a kiadatását.
Vučić: Április közepére átadják a Budapest–Belgrád-vasutat
A két főváros közti utat 165 perc alatt meg lehet tenni.
Tolatás közben siklott ki egy dízelmozdony a Budapest–Belgrád-vasútvonalon
A MÁV közölte, hogy a forgalomnak még át nem adott vonalon történt balesetben senki nem sérült meg, a mozdony sem borult fel.
Sándor, mikor fejezitek be a ti részeteket? – kérdezte Vučić Csepreghy Nándortól Belgrádból...
Átadták a Budapest–Belgrád szerbiai szakaszát, Lázár János helyettese pedig elárulta, mikor lehet kész a magyarországi szakasz is.
Ezekre költene a kormány közel 10 ezer milliárdot a következő tíz évben
Az árvízvédelem, a kórházfejlesztés, és a Budapest–Belgrád vasútvonal is szerepel több száz milliárddal a listán.
Kövess minket Facebookon is!