CATL

A kínaiak viszik piacra az évtizedek óta ismert technológiát, amivel lítiumos akkumulátorok is...
A nátrium-ionos akkumulátorokkal már az 1970-es évek óta kísérleteznek szerte a világban, piaci sikerre most ezt a technológiát is Kína viheti.
Arrébb kell tenni egy vasútvonalat Debrecennél, mert az épülő aksigyár telkén halad át
Át fogják helyezni a Debrecenből Nagyvárad felé tartó vasútvonalat, mert a mostani nyomvonal helyét ipari parknak jelölték ki, ráadásul arra bővül majd a debreceni repülőtér is. Erre mehet majd az...
Nem maradt következmény nélkül, hogy a kínai elnök aggódott a CATL túl gyors terjeszkedése miatt
Erről egy üzletembereknek szervezett találkozó beszélt Hszi a CATL alapítójának. Pár nappal később elálltak egy tervezett tőzsdére lépéstől is.
Óriási ziccert hagyott ki Amerika húsz évvel ezelőtt, amire Kína lecsapott – és úgy tűnik, bejön...
Lítiumos akkumulátorból az olcsóbbik típust szinte csak Kínában gyártják, ami a fokozódó árversenyben több autógyártó figyelmét keltheti fel.
Ismét elutasították a Debrecenbe tervezett akkumulátorgyárról szóló népszavazás kérdéseit
A helyi választási bizottság elnöke szerint sérülne a vállalkozás szabadsága, ha a debreceniek szavazhatnának arról, hogy legyen-e akkumulátorgyár a város mellett, de további kifogások is felmerültek.
Az amerikai piacot is egyre inkább beveszi a Debrecenben gyárat építő CATL
A CATL megjelenése az Egyesült Államokban is ellenérzéseket vált ki, igaz, nem környezetvédelmi okok miatt.
A debreceni CATL jövőre próbaüzemet, két év múlva már éles gyártást szeretne
Hetek, hónapok óta viták kereszttüzében áll a kínai CATL Debrecenbe tervezett óriásberuházása, eddig maga a cég keveset kommunikált, most ismertette hazai terveit.
64 millió forintba kerül egy akkumulátorgyári munkahely a magyar állam számára
Sokféle formában támogatja a kormány az akkumulátorgyárak letelepedését, és az összegek is olyan jelentősek, hogy abból több évnyi bért ki lehet fizetni.
A CATL most még „sok mázsás gorilla”, de már készülődnek a kihívói
A Debrecen mellett építkező cég már hat éve számít a világ legnagyobb akkumulátorgyártójának, de sokan készülnek arra, hogy megnyirbálják a piaci részesedését.
Külföldről is jöhet áram a debreceni akkugyárhoz, ehhez százmilliárdos távvezeték-fejlesztés indul...
Már folynak az energiavásárlási tárgyalások, hogy importárammal segítsenek be a térség épülő gyáraihoz. Szeged és Szolnok között teljesen újjáépítik a több mint ötvenéves távvezetéket.
Kövess minket Facebookon is!