Ingatlan

Furcsa elképzelései vannak a kormánynak arról, mitől lesz megfizethető a lakhatás
A kormány büszke a lakhatást segítő programjaira és a megfizethetőség kifejezésével is gyakran dobálózik. Egy lakhatási konferencián viszont kiderült, hogy a szó mögött kevesebb a tartalom, mint...
Törvényben védené meg a kormány a kistelepüléseket a beköltözőktől: az ingatlanvásárlást is...
A területfejlesztési miniszter a Kossuth Rádióban arról is beszélt, hogy az új törvénnyel feltételekhez kötnék a lakcímbejelentést és kiterjesztenék az elővásárlási jogot.
Megállt a lakbérek emelkedése februárban, a budapesti díjak kicsit még csökkentek is
A fővárosi lakások bérleti díjának középértéke így is 250 ezer forint volt márciusban, Debrecenben pedig 230 ezer forint.
A református egyház szerint azonos értékű ingatlanra cserélték az államtól kapott hegyvidéki...
Az egyház szerint az elidegenítési tilalom nem érintette az ingatlant, így szabályosan adták tovább a telket.
Kovács Gergely: A református egyház magánkézbe adott egy 9 milliárdos ingatlant, amit az államtól...
A XII. kerület polgármestere szerint az egyház csere útján adta egy cégnek a több mint 9 milliárdot érő területet, de nem tudni mit kapott érte.
Több tízezer lakás épülhet a kormány lakhatási tőkeprogramjával, de kérdés, mennyibe fognak kerülni
Március 17. és 24. között lehet pályázni a kormány tőkeprogramjára, amelyből akár 50-60 ezer lakás is épülhet.
Budapesten már minden harmadik vevő befektetési céllal vesz lakást
A kormány az elmúlt években jelentősen megtámogatta a keresleti oldalt az ingatlanpiacon, miközben a kínálat nem bővült érdemben, részben ennek következménye a jelentős árnövekedés. 2024 után idén...
Ruszin-Szendi: Sem megrendelőként, sem tulajdonosként nincs közöm a honvédségi ingatlanhoz
„Ellentétben a korábbi gyakorlattal, az én esetemben nem került piaci ár alatt a leköszönő vezérkari főnök tulajdonába az ingatlan” – közölte Ruszin-Szendi.
Az Index szerint Ruszin-Szendi százmilliókért építtetett magának szolgálati villát, a Tisza Párt...
Az Index cikke szerint a villa építtetése volt a vezérkari főnök menesztésének egyik oka. A Tisza Párt szerint a portált a „rogáni propaganda zászlóshajójává züllesztették”
Pert indít az MTA közgyűlésének egyik tagja a kutatóhálózat ingatlanvagyonának eladása miatt
A testület még decemberben fogadta el, hogy az MTA 80 milliárd forintért eladja az államnak a kutatóhálózat által használt vagyonelemeit.
Kövess minket Facebookon is!