Szeged
Tudatosíthatja vágyainkat a pornónézés, de tönkre is teheti a valóságban megélt szexualitást
A felnőttfilmek mentálisan és fizikailag is negatív hatással lehetnek a szexuális életünkre, de szakértők szerint jól is lehet használni őket. Növelhetik a nyitottságot, az elfogadást, az őszinte...
Orbán Viktor szerint a tudomány nélkülözhetetlen a nemzet fennmaradása szempontjából
A miniszterelnök szerint Magyarországon egyetértés van abban, hogy a tudományos fejlődés elengedhetetlen a versenyképességhez.
Átlátszó: Egy 120 ezres város áramfogyasztását igényli majd a szegedi BYD-üzem
Az épülő gyár környezetvédelmi engedélye alapján kisvárosnyi mennyiséget fogyaszt majd vízből és gázból is.
Magyar Péter: Aki nem vejem, az ellenem – értjük a viccet, miniszterelnök úr, csak nem szeretjük
Többezres tömeg előtt tartott beszédet a Tisza Párt elnöke Szegeden, ahol azt üzente a kormánynak, hogy „el a kezekkel Bódis Krisztától”, és kérdőre vonta Orbánt, hogy Gyurcsánnyal együtt hogyan...
Egy másodpercen múlik az élet
A közúti balesetek több mint 80 százaléka emberi hülyeség miatt következik be, mondta előadásán Pintér József főtörzszászlós, aki közel negyed évszázada baleseti helyszínelő.
Jogerősen 13 év 6 hónap fegyházat kapott az a két kidobó, akik 25 éve félholtra vertek, majd a...
„Nem vagyok gyilkos, és az az ember sem az!” – mutatott társára a Szegedi Ítélőtáblán az egyik vádlott. A bíróság nem így látta.
Kínában képzik a szegedi BYD-gyár leendő dolgozóit
A kínai e-autógyártó cég magyar HR menedzsere szerint sokk kultúrsokk érte őket szegedi gyár kialakítása során.
Ennyien legutóbb a 2017-es tulajdonosváltáskor mondtak fel a Délmagyarországnál
Öten mondtak fel a Mediaworkshöz tartozó megyei lapnál az elmúlt hetekben, és más megyei lapoknál is voltak változások.
Nem érzi magát bűnösnek az a hét férfi, akik szamurájkarddal, a nyílt utcán lövöldözve üldöztek...
A társaság tagjai a Facebookon többször is találkozókra hívták a sértettet, mondván menjenek ki a pusztába, ahol „leboxolhatják” a konfliktusukat. A férfi nem ment el, ezért viperával,...
Hamarosan ezres létszámban jönnek kínai munkások Szegedre
Átmeneti munkásszálló épül, lakóparkot alakítanak ki saját tóval, és új lakások is kellenek majd a kínai autógyár alkalmazottainak.