Vámháború
A Csubakka-védekezés lett az új norma a nemzetközi kereskedelemben
Bármilyen vámemelésre ráfogható, hogy az nemzetbiztonsági érdek, és ezzel el is van intézve az indoklás.
Csak meg ne tudja Donald Trump, hogy mekkora az áfa Magyarországon
Unortodox számítás alapján vetne ki importvámokat az amerikai elnök, ahol a tervek szerint egyebek mellett az áfakulcs nagyságát is figyelembe veszik.
Magyarországon farmereket és motorokat drágíthat Trump vámháborúja
Az uniós vezetők ma tárgyalnak az amerikai acél- és alumíniumipari vámok elleni válaszlépésekről, és kéznél vannak korábban felfüggesztett vámok.
Trump vámjai a dobozos kólát sem kímélik
A dráguló alumínium miatt a Coca-Cola még több PET-palackot használhat fel Amerikában, pedig már most is a világ egyik legnagyobb műanyag-szennyezőjének számít a cég.
Bod Péter Ákos: Trump vámháborújával mindenki veszít, de az egységes EU jól védekezhet
Máris láthatók Donald Trump vámháborújának és bizonytalankodásának veszteségei, de egyelőre a károk még mérsékeltek. Most jöhet a neheze – véli a professzor.
Az amerikai posta leállította a Kínából és Hongkongból érkező csomagok fogadását
A döntést azután hozták, hogy Donald Trump 10 százalékos vámot vetett ki a kínai árukra.
Régen az ipar miatt kellettek, most már a zsarolásról szólnak Trump vámemelései
Az új elnök amerikai piachoz való hozzáférésen keresztül próbálja érvényesíteni politikai érdekeit a világban. Ez tartós bizonytalanságot okoz az exportfüggő gazdaságoknak, beleértve Magyarországot...
Jön a globális kereskedelmi háború, vagy csak egy jó ajánlatot akar kizsarolni Trump a...
Jegelte Donald Trump a Mexikóra és Kanadára kiszabott vámok életbe lépését. Az viszont továbbra sem egyértelmű, hogy tényleg egy világméretű vámháború kitörése előtt állunk, vagy csak annak vagyunk...
Így néz ki, amikor kitör a vámháború: világszerte esnek a tőzsdék
Az európai autóipar néhány óra alatt 3,5 százalékot esett.
Donald Trump bejelentette: az Európai Unióval szemben is vámokat fognak bevezetni
Szerinte problémás, hogy az EU rengeteg autót és mezőgazdasági terméket exportál hozzájuk, miközben sokkal kevesebbet importál.