Adat

Olyan megyékben is lazítják a korlátozásokat, ahol gyorsan nő a fertőzések száma
Elég nehezen érthető a korlátozások Pest megyei fenntartása, mivel népességarányosan több megyében is jóval magasabb a fertőzöttek száma.
Amatőr hibával égeti magát a Google a magyar koronavírus-térképénél
A big data és a mesterséges intelligencia mestervállalatának kijött, hogy nem 2727, hanem 46 515 koronavírus-fertőzött van Magyarországon. Béna hiba kellett hozzá.
A koronavírus-válság előszele is munkahelyek tízezreit szüntette meg Magyarországon
Bár a KSH az elemzésében a koronavírus hatásáról ír, egyelőre legfeljebb a járvány előszelének következményeit láthatjuk a számokban.
Sokkal kevesebb áramot használunk a koronavírus miatt
Látványosan visszaesett az áramfelhasználás. Az Egyesült Államokban már azt is tudni lehet, hogy melyik ágazat esett vissza a leginkább.
A magyar-román határ megállította a koronavírust
Itthon a keleti országrész a legbiztonságosabb, Romániában viszont a Magyarországgal szomszédos megyék a leginkább fertőzöttek között vannak.
Nem a valós képet mutatja a Gulyás Gergely által bemondott 51 ezer új álláskereső
A járvány kitörése óta először közölt érdemi adatot a hazai munkaerőpiacról a kormányzat, de ezek valójában egy korábbi állapotot mutatnak.
Másfélszeresére nőtt márciusban a családon belüli erőszak, a bűnözés negyedével csökkent
A rendőrségi adatokban nem lehet a kuruzslók nyomára akadni. A családon belüli feszültséget növeli a sok otthonlét, a lopásokra viszont jótékonyan hat.
A megye, ahol 10 fertőzött volt, amíg le nem teszteltek egy idősek otthonát
Április 11-én a magyarországi megyék közül népességarányosan Borsodban tartották nyilván a legkevesebb igazolt koronavírus-fertőzöttet, azóta négyszeresére nőtt a számuk.
Milliárdokat spórol az egészségügyön a koronavírus-járvány alatt a magyar állam
11 ezer kórházi ágy már februárban szabad volt, még 25 ezret szabadítanak fel. Viszont csak másfélezer ágy lehet alkalmas a súlyos koronavírusos esetek ellátására.
Pont akkor használhatatlanok a gazdasági előrejelzések, amikor a legfontosabbak lennének
Nem kérdés, hogy recesszió lesz, de iszonyatosan nagy a szórás a becslések között.
Kövess minket Facebookon is!