Adat

Térképre raktuk Berki Krisztián és Puzsér Róbert szavazótáborát
Budapest nagyon változatos város, ennek megfelelően a négy főpolgármester-jelölt legerősebb körzetei erősen különböznek egymástól. De ezek sokat elmondanak a szavazótáborukról.
Nincs olyan kontinens, ahol ne lenne otthon a 20 legszennyezőbb vállalat
A hatvanas évek óta tudott róla az olajipar, hogy klímaváltozást okoznak a termékei, egy civilszervezet szerint ezért felelőssége van a folyamat megállításában is.
Melegrekordok százai dőltek meg idén nyáron
A sokáig tartó meleg mellett bőven kijutott a szélsőségesen forró napokból is a nyári hőhullámok során.
Lassan nyugdíjas korú egy átlagos háziorvos, de egyre több helyen nincs is
A költségvetési zárszámadásokban szereplő számok is mutatják, hogy egyre több a betöltetlen háziorvosi praxis, miközben elöregszik a szakma.
Az infláció már az európai recesszió begyűrűzését mutatja
Annak ellenére csökkent a fogyasztói árindex, hogy a magyar gazdaság magától inflációt okozna. Csakhogy deflációt importálunk.
Van olyan ország, ahol egy év alatt 1,5 millió ember lett vegetáriánus
Egyre erősebben jelennek meg a globális fogyasztásban a környezetvédelmi szempontok, de nem csak ezért hagynak fel egyre többen a húsevéssel.
Minden eddiginél nagyobb lendülettel térhet vissza a vagyonadó
Évi 2-8 százalékos adót vetnének ki a dollármilliárdosok vagyonára a demokraták esélyes elnökjelöltjei. Az USA-nak meg is vannak az eszközei, hogy beszedjék.
Kevesebb magyar támogatja a homoszexuálisok egyenlőségét, mint négy éve
Közben egy csomó keleti EU-tag elfogadóbb lett. Viszont hirtelen jóval kevésbé szemérmesek lettek a magyarok.
A Magyarországon dolgozó németek és franciák jobban élnek itt, mint otthon
Mindenféle bevándorlásellenes hadjárat ellenére pár év alatt 46 százalékkal nőtt a Magyarországon dolgozó külföldiek száma. Összeszedtünk mindent, amit tudni lehet róluk.
A szegény magyar gyerekek szennyezettebb, a románok és osztrákok tisztább környezetben élnek az...
Európai összevetésben a magyar háztartások nincsenek rendkívüli arányban kitéve a környezetszennyezés hatásainak. Mégis, a légszennyezés okozta egészségkárosodásokat nézve meglehetősen rossz helyen...
Kövess minket Facebookon is!