Adat

Még mindig csaknem kétszer annyi házimunkát végeznek a magyar nők, mint a férfiak
Bár 2010-hez képest csökkentek, még mindig nagyok az egyenlőtlenségek. Ezt az sem kompenzálja, hogy a férfiak több fizetett munkát végeznek.
A jövedelmek húzzák a magyar ingatlanpiacot, de vannak látványos kivételek
Bár most mindenki a támogatott hitelekre figyel, hosszú távon a helyi és a tágabb környék kereseti lehetőségei határozzák meg az ingatlanárak alakulását a települések többségén.
A 90-es évek óta nem termeltek ki annyi olajat Magyarországon, mint az idén
Látványosan felpörgött a hazai kőolaj-kitermelés az elmúlt években. Már tavaly is évtizedes rekordok dőltek meg, az idén pedig a 2024-esnél is több olajat hoznak felszínre.
Már csak nyomokban tartalmaz acélgyártást Magyarország
A Dunaferr összeomlásával szinte lenullázódott a hazai nyersacélgyártás, tavaly mindössze 240 ezer tonna volt, ami alig nyolcada a 2010-es évek végén jellemzőnek.
Kevés magyar felsős tanul két idegen nyelvet
Mindössze a diákok 6,1 százaléka tanul legalább két idegen nyelvet az általános iskola felső tagozatán, ezzel majdnem sereghajtók vagyunk az EU-ban a most közzétett 2023-as adatok alapján.
Úgy mentett gyárakat az állam, hogy közben csúcsra járatta a NER támogatását
Az éppen formálódó iparvédelmi akcióterv szempontjából is érdekes a közelmúltbeli Gyármentő program, amelynek keretében 150 milliárd forintot osztott szét a cégek között az állam.
Az Audi 720 fős létszámcsökkenése egész visszafogottnak számít a magyar autóiparon belül
A Thyssenkruppnál, a Hanon Systemsnél, a Linamarnál és a ZF Hungáriánál is 10 százalék feletti volt idén az állománycsökkenés mértéke, míg az Audinál ez 6 százalék körüli.
Már nem fél Európa a téltől
Az előző évekhez képest kifejezetten alacsony az európai gáztárolók töltöttsége, a hasonló adatok ellenére még sincs nyoma a 2022-es pániknak a piacon.
Tényleg sokkal többet drágult a balatoni nyaralás, mint a horvátországi
Egyre többen választanak belföldi helyett külföldi célpontot nyáron, de érdekes módon ennek nem a balatoni vendéglátósok a legnagyobb vesztesei.
Nélkülözéssel fenyegetnek a nyugdíjas évek a középkorú magyarok nagy többsége szerint
A harmincas éveikben járók 65 százaléka tartja elképzelhetőnek, hogy nyugdíjasként nélkülöznie kell, a negyvenesek körében 61 százalék ez az arány.
Kövess minket Facebookon is!