Trump a háború küszöbéről visszatáncolva adott időt magának, csak az a kérdés, hogy mire
Egy ideje megszokhattuk már, hogy a személyes névmások megválasztása politikai kérdéssé válhat, de senki nem számított arra, hogy az egész világ idegesen rezzen össze egy személyes névmás hallatán. Márpedig amikor Donald Trump kedden kiposztolta, hogy „totális ellenőrzés alatt tartjuk az eget Irán felett”, akkor azt a „we” névmást sokan úgy értelmezték, hogy az Egyesült Államok kész háborúba szállni az egzisztenciális fenyegetésnek tekintett iráni atom- és rakétaprogram ellen múlt pénteken támadássorozatba kezdett Izrael oldalán.
Különösen úgy, hogy feltétel nélküli megadására szólította fel Iránt, előtte a tízmilliós Teherán teljes kiürítését követelte, és alig burkoltan megfenyegette Ali Hamenei ajatollahot – miközben lapértesülések szerint napokkal korábban pont ő vétózta meg a 86 éves iráni vezető megölésére kidolgozott izraeli terv megvalósítását. A háborús retorikára ráerősítettek a hírek az óceánt átszelő légi utántöltő gépekről és a Dél-kínai-tengerről a Perzsa-öböl felé tartó Nimitz repülőgép-hordozó vezette kötelékről.
Az amerikai nyilatkozatok végig hangsúlyozták, hogy az Egyesült Államok nem vesz részt a támadásokban, a világ ezért azt találgatta a hét közepén, hogy ez megváltozik-e. Az amerikai erők már eddig is fontos szerepet vállaltak Izrael légvédelmében az iráni ballisztikus rakétákkal és drónokkal szemben. A hírszerzési együttműködésen túl pedig az izraeli hadsereget is nagyrészt az USA fegyverzi fel – 2019 és 2023 között fegyverimportjának 69 százaléka Amerikából érkezett, 2023. október 7-e óta pedig Izrael több mint 20 milliárd dollár értékben kapott katonai támogatást. Csütörtökön 14 nehéz szállítórepülő landolt Izraelben katonai eszközökkel, az IDF összesítése szerint ezzel elérte a 800-at a Hamász terrortámadása óta érkező katonai szállítmányok száma.
Másfelől a háborúba való beszállás is több szinten valósulhat meg a Kelet-Irán eléréséhez szükséges légi utántöltéstől a hegyek mélyén rejtőző fordói urándúsító elleni egyszeri nehézbombázó-támadáson át a közel-keleti légi- és tengerészeti erő teljes bevetéséig. Az iráni nukleáris programról és fő célpontjairól itt írtunk részletesen. Azt az amerikai bombát pedig itt mutattuk be, amely az atomfegyvereket leszámítva egyedüliként képes lenne elpusztítani a fordói létesítményt.
Miután több amerikai lap is megírta forrásai alapján, hogy Trump fontolgatja, beszálljon-e az Irán elleni támadásokba, a kérdés az elnök legnagyobb híveit is egymás ellen fordította. A beavatkozást ellenző, volt Fox News-os Tucker Carlson Ted Cruz texasi szenátorral ordítozott egy podcastban, majd pedig egymásnak feszültek az America First bezárkózáspárti tagjai az iráni rezsim elleni katonai fellépést sürgető szárnnyal, eddig még nem látott repedéseket okozva a Trumpot az elnöki székbe segítő jobboldali koalícióban.
„Lehet, hogy megteszem, lehet, hogy nem. Senki se tudja, hogy mit is akarok tenni” –mondta szerdán Trump, továbbra is nyitva hagyva a kérdést. Csütörtökön aztán a néhány napos nemzetközi feszültség és bizonytalanság után a Fehér Ház hivatalosan bejelentette, hogy „tekintettel arra, hogy a közeljövőben jelentős esély van a tárgyalásokra Iránnal, amelyek megtörténhetnek vagy nem”, Trump két héten belül dönti el, hogy az USA szerepet vállaljon-e a konfliktusban.
Békeelnökből a háború küszöbére
Trump az izraeli offenzíva múlt pénteki megindítása után valami olyasmi álláspontot képviselt, hogy a háborút egy gyors megegyezéssel kell lezárni, melyben Teherán vállalja nukleáris programjának teljes leépítését. Azonban egyes források szerint a látványos izraeli katonai és titkosszolgálati sikerek meghozták a kedvét ahhoz, hogy részesévé váljon egy olyan diadalmenetnek, mely akár az ideológiáját az Amerika-ellenességre is építő síita teokratikus rezsim bukásával is végződhet.
A második elnöki ciklusának külpolitikáját a „béketeremtésre” felhúzó Trumpba simán bele lehetett látni, hogy a Benjámin Netanjahu izraeli kormányfővel szemben többször is kifejtett gyanakvása ellenére csatlakozik Izraelhez. Egyfelől Trump személyiségéből adódik, hogy nehezen viseli, ha nem ő a főszereplő; széles körben hangoztatott békepártisága és megegyezésre való hajlandósága ellenére valójában nincsenek erkölcsi aggályai az erőszakkal szemben; Iránt konkrétan a Teheránnal szövetséges jemeni húszik elleni légi offenzívával bombázta bele az áprilisban az atomprogramjáról kezdődő amerikai–iráni tárgyalásokba.
Másfelől Izrael hónapok óta tartó, Trump karakterére szabott kommunikációs kampánnyal igyekezett a katonai beavatkozáspárti táborba csábítani az elnököt. Netanjahu a személyes találkozókon kívül vezető amerikai csatornáknak adott interjúkon keresztül is próbálta győzködni Trumpot (meg persze a rendkívül megosztott republikánus megmondóembereket és szavazóbázist) arról, hogy Amerikának Izrael mellett van a helye. Azonban ahogy a Háárecnek nyilatkozó izraeli illetékes elmondta, a gondosan Trump karakterére kalibrált kommunikációs offenzíva gondosan kerülte még a látszatát is annak, hogy Izrael bármire is rá akarja venni az Egyesült Államokat.
„Mindent előkészítettünk az amerikaiaknak. Mint a fociban, áttörtük a védelmet, magunk mögött hagytuk az ellenfél játékosait, és most odapasszoljuk a labdát a kapussal szemben ziccerben lévő csapattársunknak.”
Netanjahu a háború megindításáról szóló egyoldalú döntésével zavarba hozta fő szövetségesét és támogatóját, melynek elnökei húsz éve rendszeresen meg tudták vétózni a zsidó állam Irán elleni támadási terveit. Mivel az iráni síita teokratikus rezsim az 1979-es forradalom óta legfőbb ellenfelének Izraelt tartja, vezetői rendszeresen a megsemmisítéséről beszéltek, ezért a zsidó állam mindenkori vezetése joggal gondolja úgy, hogy egy iráni atomfegyver halálos fenyegetést jelent. A projektet azonban korábban atomtudósok célzott likvidálásától a centrifugák elleni szabotázsig igyekezett hátráltatni, miközben tavaly üzenetértékűen azt is jelezte, hogy képes lenne légicsapásokat is bevetni, ha szükséges.
A zavart fokozta, hogy az Izrael által hangoztatott „az utolsó pillanatban állítottuk meg az atomfenyegetést” érvvel ellentétben úgy tűnt, az amerikai hírszerzés nem látta olyan sürgetőnek a helyzetet. Egy múlt vasárnapi interjúban Netanjahu azt mondta, hogy a hírszerzési információik alapján teljesen világos volt, hogy Iránban fegyverkezéshez használják az uránt, és gyorsan haladtak előre. Az elérhető adatok alapján is az látszott, hogy Irán annyi dúsított uránt halmozhatott fel, amivel kilenc atombombához elegendő fegyverminőségű uránt is előállíthatnának.
A héten azonban az is kiderült, hogy források szerint az amerikai hírszerzési értékelések eltértek az izraelitől abban, hogy Irán aktívan dolgozott-e atomfegyver kifejlesztésén, és hogy mennyire állt ehhez közel. A CNN több forrásból származó információi szerint az amerikai szolgálatok konklúziója, hogy Irán nemhogy nem dolgozik aktívan atomfegyvereken, de akár három évre is lehet attól, hogy bevetésre kész atombombát gyártson. A New York Timesnak pedig amerikai hírszerzők azt mondták, bár Irán valóban jelentős mennyiségű dúsított uránnal rendelkezik, Teheránban még csak nem is született döntés az atomfegyver kifejlesztéséről, ezért az az Izrael által hangoztatott érv, miszerint Irán a támadás napján már csak 15 napra volt az atombombától, nem más, mint „riogatás”.
A szövetségi hírszerzés mellett azonban a Közel-Keletért is felelős katonai főparancsnokság (CENTCOM) saját értékelésében arra a következtetésre jutott, ha Irán igazán rákapcsolna, akkor hónapok alatt is eljuthatna a bevetésre kész atombombáig. Azt pedig Karoline Leavitt, a Fehér Ház szóvivője is hangsúlyozta csütörtöki sajtótájékoztatóján, hogy egy jövőbeli megállapodásban benne kell lennie, hogy Iránnak nem szabad uránt dúsítania. „Legyünk teljesen világosak, Iránnak mindene megvan ahhoz, hogy atomfegyverhez jusson. Mindössze a legfelsőbb vezető döntésére van szükségük ehhez, és néhány hétbe telne, hogy befejezzék a fegyver előállítását” – mondta.
Pénteken aztán Tulsi Gabbard, az USA hírszerzési igazgatója is arról posztolt az X-oldalán, hogy a média szándékosan kiragadta a kontextusából a márciusi szenátusi meghallgatásán elmondottakat. Ott az hangzott el, nem tudnak arról, hogy Irán épp atombombán dolgozna. Most azt írta, hogy az Egyesült Államok hírszerzésének információi vannak arról, hogy Irán heteken vagy hónapokon belül nukleáris fegyvert tud előállítani, ha úgy dönt, nekiáll azt megépíteni. Mint írta, „Trump elnök világossá tette, hogy ez nem történhet meg, és én egyetértek vele”. Trump kedden röviden csak annyit reagált Gabbard márciusi kijelentésére, hogy „nem érdekel, mit mondott, szerintem közel voltak ahhoz, hogy legyen atomfegyverük”.
Trumpot ugyan nem érdekelte, mit is mondtak saját hírszerzői, azonban az nagyon is érdekelheti, milyen negatív visszhangja van a saját táborának véleményvezérei és szavazói között egy Irán elleni amerikai háborúnak. Ahogy arról részletesen írtunk, Tucker Carlsontól Marjorie Taylor Greene kongresszusi képviselőig több lojális Trump-párti közéleti figura kelt ki egy Irán elleni háború ellen, és a közvélemény-kutatások is azt mutatják, hogy a háború a republikánusok körében sem népszerű (bár a válasz mindig a kérdéstől függ, mert Irán atomfegyverhez jutásának lehetősége még a háborúnál is népszerűtlenebb).
„Azt teszi majd, ami jó az USA-nak, én pedig azt, ami jó Izraelnek. Ahogy a mondás is tartja, minden hozzájárulás segít” – kommentálta Netanjahu Trump bejelentését. Szerinte Trump kormánya elismerte Izrael önvédelemhez való jogát, és egyszer sem próbálták meg megállítani, és az USA nélkül is hajlandó küzdeni Iránnal.
Időt és fegyvert is nyerhetett
Bár Trump szándékainak fürkészésénél sokszor célravezetőbb inkább az elnökre ható impulzusok vizsgálata, elemzők szerint a következő céljai lehettek a döntés deklarált elnapolásával.
A legnyilvánvalóbb cél az alaposan megrogyasztott Irán tárgyalóasztalhoz ültetése, vagy minimum Teherán valódi szándékainak feltérképezése. Ugyan a múlt vasárnapra kitűzött ománi megbeszélések a támadások megindulása után kútba dőltek, Steve Witkoff, Trump univerzálisan bevethető békeküldöttje a Reuters diplomáciai forrásai szerint az elmúlt napokban rendszeresen konzultált állandó tárgyalópartnerével, Abbász Aragcsi iráni külügyminiszterrel. És bár az iráni diplomácia vezetője kijelentette, hogy „addig nincsenek tárgyalások, amíg az USA tettestársként viselkedik az Irán ellen elkövetett izraeli bűnökben”, pénteken Genfben a brit, német és francia külügyminiszterrel abban a tudatban ült le, hogy az európai politikusok csak közvetítőszerepet játszanak a konfliktusban.
Egy másik olvasat szerint a következő időszakban az USA újabb katonai erőket küldhet a térségbe az európai és közel-keleti bázisokra jelenleg is áramló légi- és haditengerészeti egységeken túl, így elsöprő erőfölényt teremtve Iránnal szemben. Ezeket pedig aztán vagy bármilyen tárgyalásokon használná nyomásgyakorlásként, vagy valóban be is vetné őket.
Azt is egy forgatókönyvnek tartják, hogy Trump a Moszad megtévesztési technikáit elirigyelve maga is csak altatni akarja az iráni vezetést, hogy azután egyik nap arra ébredjenek, hogy nem csak izraeli F-15-ösök repkedhetnek Teherán felett. James G. Stavridis nyugalmazott tengernagy a CNN egyik műsorában elővezetett altatáselmélete annyiban sántít, hogy a légvédelmétől teljesen megfosztott Iránnak édes mindegy, hogy meglepetésszerűen vagy a várakozásnak megfelelően repülnek be a légterébe a B-2-es bombázók, amik a Fordó ellen bevethető két-két bunkerromboló bombát tudnak szállítani.
De az is elképzelhető, hogy az USA megvárja, mire képes az iráni atom- és rakétaprogramnak eddig is súlyos károkat okozó Izrael önmagában.
Az eddig feltörhetetlen diónak bizonyuló, csaknem 100 méterrel a föld alá épített fordói dúsítót sem csak a nagyjából hat méter hosszú és tizennégy tonna súlyú GBU–57/B bunkerrombolóval lehet hátráltatni vagy kiütni, noha a teljes elpusztításához arra lenne szükség.
Az egyik lehetőség, hogy folyamatos felszíni bombázásokkal teszik működésképtelenné a telepet, például a bejáratok beomlasztásával vagy az azt működtető létesítmények megsemmisítésével, de ez csak ideiglenes megoldás lehet. Emellett kockázatos kommandósakciót is végrehajthatnak: helikopterekkel berepülnek, beküzdik magukat az üzembe, amit aztán felrobbantanak. A New York Times információi szerint erről egy tervet is bemutattak még Barack Obama elnöksége alatt magas rangú amerikai tisztségviselőknek. Emellett szakértők azt is feltételezik, hogy – ahogy az Natanzban történt – az is megoldás lehet, ha az áramellátás megzavarásával túlpörgetik a dúsítást végző centrifugákat, és ki lehet sütni a rendszert.
Közben pedig a konfliktus elhúzódását a mostani formájában az is bekorlátozza, hogy Iránnak mennyi támadó ballisztikus rakétája, Izraelnek pedig mennyi elfogórakétája van. A New York Times is úgy tudja izraeli tisztviselőktől, hogy kénytelenek spórolni az elfogókkal, és nem tudnak lelőni minden egyes iráni rakétát. Izraeli források szerint viszont az irániak a jelentősen fogyó készleteik mellett azért sem tudják a korábbihoz hasonlóan egyszerre sok rakétával támadni őket, mert jelentős károkat okoztak az iráni rakétaindító állásokban, és nehezebben tudnak komplex támadásokat összehangolni.
Mindez árnyalja, hogy az izraeli hadsereg egyik szóvivője kedden még arról beszélt, hogy a helyzetfelmérés szerint egy héten belül le lehet zárni az összes olyan célpont elleni támadást, amelyeket az Iránnal vívott háború részeként korábban elterveztek. Majd azt mondta, lehet, hogy további egy hétre lesz szükség a célok teljesítéséhez, ugyanakkor a hadsereg nem akar elhúzódó háborúba sodródni. Az Izraeli Védelmi Erők (DF) vezérkari főnöke, Ejal Zamir altábornagy pénteken egy videóüzenetben viszont arról beszélt, hogy az izraelieknek fel kell készülniük rá, hogy az Irán elleni hadjárat elhúzódhat.
Izrael tudatosan nyitva hagyja stratégiai céljait, a célpontok spektrumát egyre tágítja, légicsapások értek már rendőrkapitányságokat, az állami televízió és az igazságügyi minisztérium épületét vagy a Forradalmi Gárda hírszerzőközpontját. Ezeknek a célpontoknak Izrael szerint sincs sok köze a nukleáris fenyegetéshez, volt, amelyik megtámadását az IDF szóvivője azzal magyarázta, hogy „ez az intézmény felelős Irán polgárainak megfigyeléséért és hozzájárult az elnyomáshoz”. Izrael szerint nem a rendszerváltás a céljuk Iránban, de Netanjahu már többször is beszélt arról, hogy ettől még ez lehet a támadásaik eredménye, „az iráni népen múlik, hogy kiáll-e a szabadságáért, a szabadság ugyanis sosem olcsó”.
Cikkünket frissítettük Tulsi Gabbard friss X-posztjával.
