Életmód

Nem tudom, hogy mit vétett a transz közösség a kormány ellen, de itt már emberéletekről van szó
Nem tudom, hogy mit vétett a transz közösség a kormány ellen, de itt már emberéletekről van szó
Pokoli fél éven van túl a transz közösség, vélekedik Zsirka Hella transz aktivista, aki szerint az elmúlt évek ellenük hozott törvényei folyamatosan szorítják ki a transzneműeket a társadalomból....
Húsfogyasztást ösztönző kampányt indított az agrárkamara – az országban, ahol eleve túl sok húst eszünk
Húsfogyasztást ösztönző kampányt indított az agrárkamara – az országban, ahol eleve túl sok húst...
Influenszerekkel indított kampányt a húsevésért a Nemzeti Agrárgazdasági Kamara, miközben bizonyított, hogy környezetvédelmi és egészségi szempontból is inkább a növényi alapú étrendet kéne...
Annyira normalizált része a szexnek a fojtogatás, hogy az áldozatok sem látják erőszaknak
Annyira normalizált része a szexnek a fojtogatás, hogy az áldozatok sem látják erőszaknak
Nagy-Britanniában betiltják azokat a felnőtt tartalmakat, amelyek a veszélyes gyakorlatot ábrázolják. Szakértők szerint képtelenség ezt biztonságosan csinálni, és a konszenzus sem biztos, hogy segít.
OnlyFans-sztárral promózza a tinédzserek körében népszerű sminkmárkáját a L'Oréal
OnlyFans-sztárral promózza a tinédzserek körében népszerű sminkmárkáját a L'Oréal
Az együttműködés több nőjogi szervezetben visszatetszést váltott ki: attól tartanak, hogy a kozmetikai cég ezzel vonzóbbá teszi a felnőtt platformot a fiatal lányoknak.
Feladata-e egy művésznek, hogy politizáljon?
Feladata-e egy művésznek, hogy politizáljon?
A válasz egyértelmű, legalábbis annak kéne lennie, állítja Rainer-Micsinyei Nóra színész, humorista véleménycikkében.
Pofád leszakad? Kim Kardashian kitalált rá valamit
Pofád leszakad? Kim Kardashian kitalált rá valamit
Plasztikai műtét utáni fásli? Nyomókötés? Múmia-cosplay? A Kardashian-vállalat új termékétől Anthony Hopkins is annyira fellelkesült, hogy visszahozta Hannibal Lectert.
Ma már előbb kér egy popénekesnő az öltözőjébe könnyen hámozható mandarint, mint flancos piákat
Ma már előbb kér egy popénekesnő az öltözőjébe könnyen hámozható mandarint, mint flancos piákat
A nemzetközi színtér kiemelkedő énekesnői nem csak a slágerlisták élét foglalták el, világ körüli turnékon is bemutatják lemezüket rajongóiknak, erre pedig rendkívül szigorú életmóddal készülnek....
Sydney Sweeney-től mindenkinek elmegy az esze
Sydney Sweeney-től mindenkinek elmegy az esze
Az amerikai jobboldal gerjeszthette azt a hajcihőt, ami a híres-neves farmerreklám körül zajlott. Sweeney még nem reagált, de Trump már úgy ölelte virtuális keblére, mintha ő lenne a republikánus...
Az app, ami megmondja, mekkora kókler a csávód
Az app, ami megmondja, mekkora kókler a csávód
A férfiakat értékelő Tea a legnépszerűbb app lett Amerikában, kaptak is egy kiadós kibertámadást cserébe.
Rosszul neveltem a gyerekemet?
Rosszul neveltem a gyerekemet?
Elszabadult egy villamos, látjuk, hogy el fog ütni öt embert, a kérdés az, helyes-e átállítani a váltót, ha így csak egy ember esik áldozatul. Megkérdezték a fiamat, mi van akkor, ha én vagyok az az...
Kövess minket Facebookon is!