Budapest

Tarlósnak és Demszkynek is díszpolgári címet adott Karácsony
A díszpolgárok teljes listája és a díjazottak neve novemberben derül majd ki.
Javította Budapest adósosztályzati besorolását a Moody's
A hitelminősítési társaság szerint szilárd a magyar főváros likviditási helyzete.
Egy üveg jó pezsgőben fogadok, hogy Karácsony miniszterelnök-jelölt lesz
Interjú Fürjes Balázs Budapest fejlesztéséért felelős államtitkárral.
A járvány miatt egy csomó a taxis eltűnt Budapestről
16 százalékkal kevesebb az érvényes engedély, mint januárban.
Budapesten 120 ezer új lakást kellene építeni a következő tíz évben
Egy friss német tanulmány szerint a város népessége olyan ütemben fog nőni, hogy a jelenlegi lakásállományt több mint hetedével növelni kellene.
Havonta sok százezer kerületi lap végzi olvasatlanul a szemétben, mégsem tesznek ellene
Jelentősen több újságot nyomtatnak, mint ahány háztartás van Budapesten, pedig egy kerületi lap felmérése alapján csak az emberek ötöde olvassa őket.
Ezt a szezont már a Balatonnál sem lesz könnyű visszahozni
A júniusi turisztikai számok még mindig nagyon rosszak. Július-augusztusban az ország egyes régióiban nagyon felpörgött a forgalom, de a kiesést ez már nem hozza vissza.
Így szabadulhatunk meg ingyen a szemetünk harmadától Budapesten
Minimális energiabefektetéssel sokat tehetünk a környezetünkért a komposztálással. Összegyűjtöttük, milyen támogatást kaphatunk ehhez a budapesti önkormányzatoktól.
Tudják, hogy bezuhanna a turizmus, mégis megfojtanák a rövid távú lakáskiadást
A kormányzat a fővárossal egyetértésben dolgozik az Airbnb-modell korlátozásán, ami mögött – Európában egyedülálló módon – a túlturizmus helyett egy iparági lobbi áll.
Kövess minket Facebookon is!