Szijjártó Péter

Konzulhad segíti a magyar szurkolókat Kölnben
Szijjártó Péter külügyminiszter elmondta, be lesz védve az első magyar Eb-meccsre érkező drukkerek háta, akiknek nem szabad provokációknak felülni.
Pressman kiszólt Szijjártónak az amerikai–magyar gazdasági kapcsolatok ünneplése közben
Szerinte egyetérthetnének a külügyminiszterrel az amerikai–magyar gazdasági kapcsolat fontosságában – ha Szijjártó nem Oroszországban lenne inkább.
Putyin rejtőzködő lányai is feltűntek a szentpétervári gazdasági fórumon, amin Szijjártó is ott volt
Marija Voroncova és Katyerina Tyihonova is előadóként vett részt a nemzetközi fórumon.
Hazudtak, letagadták, de nem is érdekli őket – így reagált a Fidesz az orosz hekkertámadásra
Összefoglaljuk az orosz hekkerbotrány történetét a kibertámadástól annak letagadásán át a hazugság kiderüléséig.
Pressman: Magyarország továbbra is Putyin háborúját pártolja
Az amerikai nagykövet Facebookon hívta fel a figyelmet arra, hogy Szijjártó Péter Putyin ukrajnai inváziójának kezdete óta 8. alkalommal utazott Oroszországba.
A választás előtt három nappal Oroszországba utazik Szijjártó Péter
A külgazdasági és külügyminiszter a Szentpétervári Nemzetközi Gazdasági Fórum miatt utazik az országba, de kétoldalú tárgyalásokat is folytat majd.
Magyarország részesedést vásárol a világ egyik legnagyobb földgázmezőjében, de vannak buktatók
Kérdés, hogy miképpen segíti majd az üzlet a magyar földgázellátást. Azerbajdzsán ugyanis messze van, és az egykori nagy elképzelés, a Shah Deniz kitermelését Magyarországra is elhozni hivatott...
Kövess minket Facebookon is!