Adat
Stabil baromfiudvar nagyhatalom vagyunk
Négyből egy tojást még mindig nem a boltban vesznek meg a magyar vásárlók, hanem a háztáji gazdálkodásból szerzik be.
A drágulás előjeleit látjuk az Aldiban és a Lidlben
Vége a magyar szezonális zöldségek idényének, de ezt egyelőre ellensúlyozza például az olcsóbb alma. A liszt hosszú idő után először lett drágább, majdnem 10 százalékkal.
Csak az észtek haladnak úgy nyugat felé, ahogy mi is szeretnénk
A születéskor várható élettartam egész Európában ugyanabban az ütemben emelkedik, ami azt jelenti, hogy a lemaradt keleti országok nem zárkóznak fel – kivéve Észtországot.
A bolgárok után a magyaroknak van a legkisebb beleszólása abba, hogy mikor dolgoznak
De az uniós mezőnyhöz képest szinte alig kell munkaidőn kívül munkával foglalkoznia a magyar munkavállalónak.
Nőtt az érdeklődés a magyar képzőművészet iránt, de a válság boríthatja a kedvező trendet
A képzőművészet iránti érdeklődés erősen követte a gazdasági ciklusokat Magyarországon, de van remény, hogy mostanra enyhült ez a függés.
Meleg volt a szeptember, lassan hozzászokhatunk plusz egy nyári hónaphoz
Főleg az északi országrészben lett melegebb az első őszi hónap az elmúlt évtizedek során.
Magyarországon nagyon nem jó hír, hogy az elhízás súlyosbíthatja a covidot
Itthon kifejezetten magas az elhízottak, illetve a túlsúlyosak aránya, a kettő együtt a legutóbbi felmérések szerint már meghaladta a 65 százalékot.
A jómódúak tehetnének leginkább a klímaváltozás ellen, köztük sok magyar is
A globális felső 10 százaléknak évente tizedével kéne csökkentenie a károsanyagkibocsátását, hogy a 1,5 fokos klímacélon belül maradjunk.
A visegrádi országok felkerültek a világ robotikai térképére, kivéve minket
Egy friss jelentésben a világ top15-ös és top20-as listáin felbukkan Csehország, Szlovákia, Lengyelország és még Szlovénia is, ám Magyarország egyelőre nem.
Eddig ingyen sem nagyon kellett a magyaroknak az influenzaoltás, vajon idén is így lesz?
Itthon eddig is 3,5-4 millióan kaphatták volna meg ingyen a vakcinát, de csak nagyjából minden ötödik ember élt a lehetőséggel. Az idén más lehet a helyzet.













