Jobb lenne a minőségi, mint a gyors gazdasági növekedés Magyarországon
A korábbi gyors növekedés szerkezete nem alapozta meg sem a válságállóságot, sem pedig a válságból való kilábalást követő egyensúlyi helyreállást.
Elmaradt eddig a roham, de a lakáskampány haszna csak évek múlva lesz igazán mérhető
Messze a korábban beharangozott alatt van a lakásbiztosítási kampányban eddig váltók száma, ennek ellenére nem pusztába szórt pénz a mostani kampányköltés.
Terjeszkedésének köszönhetően ontja a profitot az OTP
Hat-hét éve még a magyarországi tevékenységből származott az eredmény kétharmada, mostanra megfordult ez az arány.
Nyomott árazással hódít piacot a DIGI
A befektetésekben általában kifizetődő, ha az ember türelmes. Ahogy a DIGI is az.
Melyik országban érdemes befektetni, ha az ember Latin-Amerikába vinné a pénzét?
Chile, Peru és Kolumbia is felkerülhet a befektetők radarjára idén, de miért?
Miért érdemes európai részvényekbe fektetni?
Az európai gazdaságok gyengélkedése lenyomta az értékeltségi szinteket, így a kontinensen is van lehetőség vonzó egyedi részvények felkutatására.
Eddig visszaszorította, most már védené a kormány a készpénzes fizetést
Persze a kettő nem feltétlenül zárja ki egymást. Megfontolták a Mi Hazánk felvetését, és nem akadályoznák a készpénzes fizetés alkotmányos védelmét.
Érdemes lenne egy adóreformmal korrigálni a jelenlegi rendszert
Az adórendszerünk 10-15 éve bevezetett átalakításainak olyan következményei vannak, amelyeket érdemes egy újabb adóreformmal korrigálni.
Itt tart most a kamatrali az állampapírok és a bankbetétek között
Megnéztük, vajon vesztésre állnak-e még a bankbetétek az állampapírokkal szemben.
Közösen léphetnek fel a napelemesek, akik nem akarják majdnem ingyen átadni a termelt áramot
Energiaközösséget indított a Magyar Napelem Napkollektor Szövetség elsősorban azokat célozva, akik az új, bruttó elszámolásba tartoznak, és így 5 forintért kell átadniuk a felesleges áramot,...













