Gazdaság

Szijjártó a MotoGP-pálya építésének felgyorsításával élénkítené a gazdaság újraindítását
Szijjártó a MotoGP-pálya építésének felgyorsításával élénkítené a gazdaság újraindítását
A miniszter szerint erre többek között azért van szükség, mert élesedik a gazdasági verseny, és a járvány utáni új világgazdasági korszak elején dől el, hogy melyik országok válnak az új korszak...
A norvég külügyminiszter is elmondta, hogyan mondott le Magyarország 77 milliárd forintról
A norvég külügyminiszter is elmondta, hogyan mondott le Magyarország 77 milliárd forintról
A teljes összeg huszada civil szervezeteknek ment volna, a pályáztatásba a magyar kormány nem szólhatott volna bele, de a felek nem tudtak már az alapkezelő személyében sem megegyezni.
Antall József fiának havi juttatásai évről évre szépen emelkednek, miközben az általa vezetett alapítványt a Miniszterelnökség mellett már a NAV is vizsgálja
Antall József fiának havi juttatásai évről évre szépen emelkednek, miközben az általa vezetett...
Az Antall József Tudásközpontnál tavaly átlagosan negyvenen dolgoztak, de a személyi jellegű kiadásokra fordított pénz 19,7 százaléka csak az igazgató juttatására ment el, írja a Direkt36.
A 65 milliárdos hajdúnánási MotoGP-pálya és a 44 milliárdosra tervezett versenyrendezési jog mellett támogatási rendszert is létrehoz a kormány a fiatal autó- és motorversenyzők felkarolására
A zabolátlan katona: Tal Dilian, a telefonfeltörések izraeli zsenije
A zabolátlan katona: Tal Dilian, a telefonfeltörések izraeli zsenije
Miről ismerhető fel egy zseniális hírszerző? Jó esetben arról, hogy nem ismerhető fel. Ám Tal Dilian nem ilyen alkat, nem szereti az utasításokat, és nem egy háttérben meghúzódó figura. Ő...
Direkt visszafogott kavicskitermeléssel hajthatta fel az árakat a kavicspiac egyik vezető regionális szereplője
Jégkrémválság Izraelben: a Ben & Jerry’s nem lesz többé kapható a megszállt területeken, a kormány kiakadt
Jégkrémválság Izraelben: a Ben & Jerry’s nem lesz többé kapható a megszállt területeken, a kormány...
Az amerikai cég értékeivel nincs összhangban, hogy Ciszjordániában árulják a fagylaltját. Az izraeli miniszterelnök súlyos következményeket emleget.
Kiderült, mennyit keres egy kezdő pénztáros az IKEA-nál
Kiderült, mennyit keres egy kezdő pénztáros az IKEA-nál
A cég egyik vezetője elárulta, hogy egy kezdő eladó több fizetést kap náluk a kezdő pénztárosnál.
Tendert ír ki a BKV a reklámhelyei bérbeadására
Tendert ír ki a BKV a reklámhelyei bérbeadására
A reklámtendert hat évre írják ki, és négy rész-csomagra lehet majd ajánlatot tenni.
Kövess minket Facebookon is!