Gazdaság

Annyi kárt okozott Európában a nyári időjárás, hogy forintban kifejezni is nehéz
Annyi kárt okozott Európában a nyári időjárás, hogy forintban kifejezni is nehéz
Szárazság, tűzvész, áradás, volt itt minden. A számok már most is csillagászati mértékűek, de pár éven belül megháromszorozódhatnak az időjárás miatti veszteségek.
Gyorsan fogynak az Otthon Starttal elérhető lakások
Gyorsan fogynak az Otthon Starttal elérhető lakások
Még alig indult el a program, de máris érdemi csökkenés látható a kínálatukban. Közben gyorsulni kezdett a drágulás a nyár végén.
Megsemmisítette a nyékpusztai palagázmező bővítésének környezetvédelmi engedélyét az Energiaügyi Minisztérium
Megsemmisítette a nyékpusztai palagázmező bővítésének környezetvédelmi engedélyét az Energiaügyi...
A Greenpeace és a Magyar Természetvédők Szövetsége évek óta próbálja jogi úton nehezíteni a projektet, szerintük ez most egy jó alkalom, hogy újragondoljuk, kell-e nekünk fracking.
Ilyen volt, amikor Budapest fogta magát, és pár év alatt felépített ötezer lakást az embereknek
Ilyen volt, amikor Budapest fogta magát, és pár év alatt felépített ötezer lakást az embereknek
Magyarországon ma az önkormányzatoknak nincs pénzük érdemi lakáspolitikára, a kormánynál pedig abban merül ki ez a terület, hogy kiválasztott csoportok tulajdonszerzését támogatja, amitől állandóan...
Tüntetést szerveznek az ételfutárok, akik szerint mára az éhezők viadalává változott a munkájuk
Tüntetést szerveznek az ételfutárok, akik szerint mára az éhezők viadalává változott a munkájuk
A Futárok Ligája úgy számol, nagyjából a feléből kell megélniük reálértéken, mint néhány évvel ezelőtt.
A TikTok, a vámok és orosz olaj is terítéken van a madridi kínai–amerikai találkozón
A TikTok, a vámok és orosz olaj is terítéken van a madridi kínai–amerikai találkozón
A Madridban zajló tárgyalások célja a későbbi, magas szintű találkozók előkészítése.
Kármán András: Matolcsy és Nagy Márton nem volt képes növekedési pályára állítani a gazdaságot
Kármán András: Matolcsy és Nagy Márton nem volt képes növekedési pályára állítani a gazdaságot
Az Orbán-kormány volt államtitkára, a Tisza Párt gazdaságpolitikusa azt mondta, három éve stagnál, toporog a magyar gazdaság.
András 170 milliárd forintot követel egy ukrán oligarchától, de úgy érzi, hogy a magyar állam nem segít neki
András 170 milliárd forintot követel egy ukrán oligarchától, de úgy érzi, hogy a magyar állam nem...
A követelés története az egykori magyar gázkereskedő cég csődjéig nyúlik vissza. Azóta Dmitro Firtas ukrán oligarchát a fél világ üldözi, de a dollármilliárdosnak még mindig vannak értékes...
130 ezer rendelés után eladó a Fóliás Juci
130 ezer rendelés után eladó a Fóliás Juci
Az öntapadós fóliákban nagy üzlet volt, de veszteségbe fordultak.
Amerikai energiaügyi miniszter: Magyarországnak fel kell hagynia az orosz gáz és atomenergia használatával
Amerikai energiaügyi miniszter: Magyarországnak fel kell hagynia az orosz gáz és atomenergia...
Chris Wright szerint Európa számára előnyösebb lenne, ha ellátását „barátaitól” szerezné be. A miniszter szerint a fosszilis energia sokkal több hasznot hoz, mint amekkora kárt a klímaváltozás...
Kövess minket Facebookon is!